Pom Pom és Vuk után új magyar rajzfilmhős született

Hosszú idő után új, eredeti ötleten alapuló magyar animációs sorozat született Janó Manó és az elveszett harmatcseppek címmel. A Csupalomb erdő gondnokának kalandjaiból elkészült 13 részt hamarosan teljes egészében láthatja a hazai közönség. A Magyar Média Mecenatúra program támogatásával, az Umatik Entertainment gyártásában megvalósult széria az UMAKIDZ néven, 2020. december végén indult YouTube csatornára kerül fel, ahol már szabadon megtekinthető az első hat epizód. Ezeket hetenként követik majd az újabbak május végéig.

Janó Manó 2016-ban öltött testet, amikor az író-rendező páros, Herkó Attila és Miklósy Zoltán sikerrel pályázott a figura köré szőtt ötletével a Magyar Média Mecenatúra programban, ami révén lehetőséget kaptak a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek sorozat első epizódjának elkészítésére. Ennek pozitív fogadtatása után zöld utat kapott a többi rész is, aminek köszönhetően megvalósulhatott az elmúlt évek során a 13 epizódot felölelő teljes első évad.

A látványos, mesés kalandtörténet hőse Janó Manó Csupalomb erdő gondnoka, aki az erdő lakóinak békés és nyugalmas élete felett őrködik. Az egyik legfontosabb feladata a harmatcseppek begyűjtése, amelyekből gyógyszereket, gyógyitalokat és titkos elixíreket készít. Egy nap azonban fenekestől fordul fel az élet a sűrű rengetegben. Zord, viharos szél és borús fellegek jelzik, hogy szörnyűség történt: eltűntek a harmatcseppek. Janó egy percig sem habozik. Felfedezőútra indul, hogy megtudja, mi történhetett. Útitársa Zizgő Zizzencs, a kis szentjánosbogár lesz, akivel számos akadállyal, és nehézséggel kell megküzdeniük, míg eljutnak az eltűnt harmatcseppek rejtélyéhez köthető titokzatos és sötét mágushoz.

A sorozat egyedi látványt kínál a nézőknek, amit a stáb a 3D-t és a 2D-t ötvöző animációval teremtett meg. Ennek a technológiának köszönhetően a térben mozgatott kétdimenziós figurákkal a megszokottól eltérő képi világot sikerült alkotni, amihez a szereplőket megszólaltató magyar színészek közreműködésére is szükség volt.

Előbb vették fel velük hangot, a párbeszédeket, és csak azt követően, az elhangzottakra építve készült az animáció, így biztosítva a hang, illetve a kép szoros összhangját minden epizódban. A főhősnek, Janó Manónak Harsányi Gábor, a mesélőnek Epres Attila kölcsönözte a hangját, míg Janó ellenfele Reviczky Gábor imádnivalóan gonosz hangján szólal meg. A további szerepekben pedig többek között Faragó Andrást, Kőszegi Ákost, Csankó Zoltánt, Kerekes Józsefet, Rékasi Károlyt és Kálid Artúrt hallhatjuk.

A Janó Manó és az elveszett harmatcseppek első évadának gyártási munkálatai 2020. novemberében értek véget, de ettől függetlenül a bemutatóra a hazai nézőknek nem kell sokat várniuk. Az UMAKIDZ YouTube csatornán már látható az első hat rész, és május végéig felkerül oda az összes további epizód is, amelyeket 4-5 éves kortól felfelé a család minden tagja megtekinthet.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!

Lapozz a következő oldalra!