A 35 év alatti férfiak a legmagabiztosabbak télen

Kutatás készült a hazai autós társadalom téli felkészülési szokásairól

A magyar autós társadalom fontosnak gondolja a jármű téli felkészítését, csak minden 20. gépjármű-tulajdonos véli úgy, hogy nincs szükség erre – derült ki az Automax friss kutatásából. A legnagyobb figyelmet a gumikra fordítjuk, a téli „extrák” sorában pedig a jégkaparó viszi a prímet. A téli körülmények közötti vezetés kapcsán a legmagabiztosabbak egyébként a 35 év alatti férfiak.

A magyar autósok elsöprő többsége készül a télre, 20 gépjármű-tulajdonosból mindössze 1 gondolja úgy, hogy a téli átvizsgálásnak nincs értelme. Minden 2. autós többnyire maga ellenőrzi a járművet, míg 45 százalék ezt inkább szervizben teszi. „Abban ugyanakkor már eltérő a vélemény, hogy miről is kell gondoskodni a hideg hónapok beállta előtt. A legnagyobb figyelem a gumikra hárul, ezt követi az ablaktörlő lapát állapotának ellenőrzése, illetve a hűtővíz fagyáspontjának vizsgálata” – mondta Nagy Tibor, az Automax ügyvezető igazgatója. 10 autósból egyébként 9 ért egyet azzal, hogy aki télen nyári gumival közlekedik, az saját és mások életét egyaránt kockáztatja. A szakember hozzátette, a többség azt is tudja, hogy a biztonságos téli közlekedéshez nem elég a jogszabályban előírt 1,6 mm-es profilmélység; a megfelelő tapadáshoz 4 mm-re van szükség.

Kötelező téli gumi itthon?

Persze nem árt, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy a környező országok eltérő szabályozást alkalmaznak az autó téli felszereltsége kapcsán. Azzal például majd minden autós tisztában van (98,7%), hogy Ausztriában időszakosan kötelező a téli gumi használata. Ausztriáéhoz hasonló a szabályozás Csehországban, illetve Romániában – a rendőr itt is büntet, ha a személyautón nyári abroncsot talál –, ám ezt már csak az autósok harmada, illetve ötöde tudja. „Persze ez csak azok számára fontos, akik oda is utaznak. Ugyanakkor annak ellenére, hogy Magyarországon jogszabály nem írja elő, mégis minden 10. autós véli úgy, hogy itthon is kötelező a téli abroncs” – tette hozzá az Automax ügyvezetője.

Télen jól jöhetnek a csomagtartóban, utastérben lapuló további kiegészítők is. Az egyébként egész évben kötelezően autóban tartandó felszerelések majd minden autósnál megtalálhatók: így az elakadást jelző háromszög (96%), illetve a láthatósági mellény (96%). Az önkéntes téli extrák sorában a jégkaparó vitte a prímet, amit 10 sofőrből 9 tart magánál. Ezt követi a jégoldó spray, a vontatókötél, illetve a zseblámpa, de például az elakadásnál nagy szolgálatot tevő hólapát már csak minden 3. gépjárműbe kerül be mostanság.

Oktatni kellene a téli vezetést?

A téli felkészülés kapcsán arra is rákérdezett az Automax kutatása, hogy mit gondolnak a sofőrök saját vezetői képességükről. A válaszadók közel kétharmada vélekedett úgy, hogy télies körülmények között is minden helyzetben ura tud lenni a járművének, a legmagabiztosabbak a 35 év alatti férfiak. Persze az extrémebb körülmények közt csökken a mersz: minden 2. gépjármű-tulajdonossal előfordult már legalább egyszer, hogy az útviszonyok láttán inkább a parkolóban, garázsban hagyta autóját, s inkább gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel indult útnak. Ennek tükrében már az is érthető, hogy a válaszadók 80 százaléka szerint a téli autóvezetést külön kellene oktatni.

Kapcsolódó grafikonok:

Téli előtti átvizsgálás

Mit ellenőriznek a magyar autósok?

Top5 extra autós kiegészítő télen

A kutatás háttere:

A sajtóközleményben szereplő adatok az Automax Kft. online kutatásán alapulnak, melyben 2903 fő vett részt. Az adatfelvételre 2017. szeptember 20. és október 5. között került sor, a sajtóközlemény egyes részletei saját értékesítési adatokon alapulnak. Az adatok a hazai autós társadalomra nézve nem reprezentatívak, de a témával kapcsolatos trendek felvázolására alkalmasak.