2018-ban is a biztonság az első az aquaparkokban

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is ügyel az aquaparkokban kikapcsolódó családok és gyermekek biztonságára. A fogyasztóvédelmi hatóság az ország minden részében ellenőrizte a strandokon, aquparkokban lévő csúszdák és más vízi élményeszközöküzemeltetési körülményeit.

Az ITM által elrendelt vizsgálat keretében a megyeszékhely szerinti járási hivatalok munkatársai 132 vízi élményt biztosító helyszínen összesen 580 eszközt ellenőriztek. A jogsértések száma a tavalyi évhez képest 17 százalékkal csökkent. A látogatók biztonsága érdekében 23 helyszínen összesen 56 eszköz használatát kellett ideiglenesen megtiltani. 18 élményeszköz esetében már pótolták a hiányosságokat, azok így újra üzemelhetnek.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „Az ellenőrzés célja az volt, hogy a nyári főszezonban már biztonságos, a követelményeknek megfelelő aquaparkok fogadják a látogatókat. Mivel az itt található eszközöket elsősorban gyermekek használják, a vizsgálatok során az ő biztonságuk az elsődleges szempont. A hatóság szakemberei a feltárt súlyosabb mulasztások nyomán több mint 2,5 millió forint összegű bírságot is kiszabtak.”

 

A vizsgálatok a berendezések megfelelőségi tanúsítványaira, a terhelhetőség feltüntetésére, a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési bizonyítványaira, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre, az üzemeltetési napló szabályos vezetésére terjed ki. Az aquaparki eszközök műszaki állapotának vizsgálatát az erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik.

Az évről évre elvégzett következetes vizsgálatoknak köszönhetően az aquaparkok üzemeltetőinek felróható hibák száma folyamatosan csökken. A fogyasztóvédelem aktív jelenléttel szolgálja a vízi élményeszközöket használó magyar családok, gyermekek védelmét és biztonságát.