15 éves a Gödör Klub – születésnapi fesztivál

2017. október 26-29., Gödör Klub

Fellépnek:

Kaláka – Fonó zenekar – Jordán Tamás – Grecsó Zoltán

Müller Péter Sziámi AndFriends – Korai Öröm – Balaton

Ági és Fiúk /Kontroll/ – ef Zámbó Happy Dead Band /Bizottság/

Az első 15 év! a Gödör Klubban – még az Erzsébet téren – az első gitárhang 2002 októberében szólalt meg. Azóta sok minden történt, a Gödör Klub rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, költöznie is kellett, de létezik és most születésnapi mulatságra hívja a közönségét 2017. október 26-29. között.

A Gödör Klub szervezői igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy legyen benne minden, ami a Gödör Klub: kiállítás, irodalom, koncertek, kortárs tánc és színház.

A fesztivál október 26-án 18.00 órakor irodalmi programmal kezdődik a Spicc stúdióban. Nagy Gabriella íróval Üvegház című könyvéről és készülő regényéről Csontos Erika irodalomkritikus beszélget. Sorozatszerkesztő, házigazda: Bárdos Deák Ági. Az Ajánlom a könyvedet elnevezésű programot követően, 20.00-tól a Kaláka együttes verskoncertje lesz hallható a Gödör Klubban, majd újraindul a hosszú évekig, nagy sikerrel működő táncház.

A születésnapi fesztiváltól kezdve minden hónapban kétszer, csütörtökönként Belvárosi Táncház néven várják a táncházra vágyó közönséget. Hiánypótló programról van szó, mivel az apró folkkocsmák és a művelődési házak néptánc tanfolyamai mellett eddig hiányzott a belvárosi kulturális életből egy igazi, nagyszabású táncház. Ennek szakmai vezetője Tárkány-Kovács Bálint Junior Prima díjas népzenész, házigazdái pedig Fundák Kristóf és felesége Fundák-Kaszai Lili, Felszállott a páva győztes néptáncművészek, táncoktatók. Muzsikál az Emerton-díjas, idén 25 éves Fonó zenekar, Agócs Gergellyel és Pál István „Szalonnával” az élen. A moldvai csángó talpalávalót a PásztorHóra zenekar húzza, Bergics András és Szlama László vezetésével. Az est házigazda-néptáncegyüttese az Angyalföldi Vadrózsák.

Október 27-én 18.00-kor a Beugrik csak nem esik le című kiállítás záróeseménye lesz. A kiállításon Gajzágó Donáta és Kovács Lola, valamint Kovács Tamás installáció, festmény, print, grafika, mozgókép munkái láthatók. A záróeseményen a DJ Wind zenél a Spicc stúdióban.

A Gödör Klubot 15 évvel ezelőtt a Sziámi koncertje nyitotta meg. Ezért (is) az éppen új nagylemezén dolgozó Müller Péter Sziámi AndFriends együttes koncertje lesz a pénteki napnak az egyik fő attrakciója 21.00 órától. A zenekar derűsen és merészen termékeny, innovatív, ugyanakkor szigorúan és lazán hagyományőrző alkotócsoport. Mint neve is mutatja, kipróbált baráti társaság, amely egyenként és együtt is megjárta a szocializmus és a posztkapitalizmus legjobb tűrt és tiltott formációit. Ebből következően ők azok, akik folyamatosan karbantartják az URH, a Kontroll-Csoport, a Sziámi, a korai Európa Kiadó és néhány más fontos, megszűnt vagy ritkán létező formáció fontos dalait. Ezek a számok ma újra ugyanúgy – ha nem erősebben – hatnak, mint megszületésük pillanatában. Az utóbbi években sorra születtek a figyelemre méltó, idén őszre remélhetőleg a harmadik CD-t is megtöltő, de egyenként is fontos saját új szerzemények, melyek közül a Szeretni még idén döbbenetes sikert hozott. Ez lett minden idők itthon legtöbbször (123 módon) feldolgozott magyar dala, amelyet lefordítottak lovári és szinto cigány nyelvre valamint jiddisre és angolra is. A koncerten eljátsznak néhány dalt a most készülő, Ne vess magadra! című lemezről is.

Az est második, nem kevésbé fontos fellépője a Korai Öröm zenekar lesz, akik a Gödör születésnapjára egy különleges, retrospektív koncerttel készülnek: 1995-től kezdődően a legjobb szerzeményeiket veszik elő. Ezen a koncerten a zenekar ígérete szerint a szokásos lenyűgöző vizuálhoz olyan dalok társulnak majd, amelyeket a Korai Öröm csak nagyon ritkán, vagy már nagyon régen adott elő.

A két koncert között Grecsó Zoltán: Vizes című performansza látható.

Szombaton, október 28-án 21.00-tól a szervezők időutazásra invitálják a közönséget, a ’80-as évek underground zenéivel. Legendás zenekarok dalai elevenednek meg: A Kontroll Csoport dalait az Ági és Fiúk az eredeti Kontroll tagok közreműködésével adja elő. A Balaton együttes hazánk egyik legautentikusabb, ma is működő underground zenekara is fellép. Víg Mihály, a zenekar vezetője, dalszerzője idén 60 éves. Az A.E. Bizottság dalait az ef Zámbó Happy Dead Band kelti életre. A Gödör Klubban ennek a zenei világnak nagyon erős hagyománya van, és ezt a hagyományt fontosnak tartják és őrzik.

Október 29-én Platón: Szókratész védőbeszédét láthatja a közönség Jordán Tamás előadásában. A mai, hétköznapi öltözetben elmondott beszéd, amelynek bírái, az athéni bírák maguk a nézők, egy olyan erkölcsi normát kíván felmutatni, mely kiveszőben van. Helytállásról van szó, az “ügyekhez” való ragaszkodásról, arról, hogy az “erény és igazságosság” fontosabb, mint a pénz.

További információk: www.godorklub.hu

Az fesztivál FB eseménye: https://www.facebook.com/events/685943868277416/