Az Alphaville első lemeze, a Forever Young újra megjelent

Újra megjelent A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb poplemeze, az Alphaville együttes Forever Young című anyaga. Az eredeti kiadás 35. évfordulójára kijött, újramaszterelt album ezúttal ritkaságokkal, kislemezekkel, demókkal, dokumentumfilmmel is elérhető.

    Az 1982-ben alakult német szintipop zenekar, az Alphaville rögtön első stúdiólemezével nagyot dobott: az 1984-ben kiadott Forever Young megjelenésekor kétmillió példányban kelt el világszerte, a címadó dal a nyolcvanas évek talán legnagyobb popslágere volt.
 

   Az eredeti lemezen tíz dal szerepelt, a Forever Young mellett olyan további rádiós sikerek, mint A Victory of Love, a Big in Japan, a To Germany With Love, a Sounds Like A Melody és a The Jet Set. A korong zenei anyagát az Alphaville akkori három tagja, Marian Gold énekes, valamint a két billentyűs, Bernhard Lloyd és Frank Mertens szerezte, a szövegeket Gold írta.
 

   Az album hat európai országban szerepelt a Top 20-as listán, érdekes módon a brit és az amerikai listán nem sikerült áttörnie.
  

  A Magyarországon a Magneoton/Warner terjesztésében kapható lemez három formátumban is elérhető: 180 grammos bakeliten, két CD-s csomagolásban, valamint a vinylt, három darab CD-t és egy DVD-t tartalmazó super deluxe változatban, utóbbi limitált példányszámban jelent meg.
  

  Az első CD az egykori album újramaszterelt verziója, a második korongon egyedülálló különleges változatok, remixek, B-oldalak és 12″-es kislemezek sorakoznak. A harmadik CD tizenhat ritka demót és alternatív változatot, valamint az Alphaville néhány német nyelvű kompozícióját tartalmazza. A DVD-n megtalálható a Never Grow Up – The Story of Forever Young című hatvanperces dokumentumfilm, interjúkkal Marian Golddal, Bernhard Lloyddal, a két producerrel, Colin Pearsonnal és Wolfgang Loosszal, valamint videoklipekkel.
  

  Az Alphaville összesen hét stúdiólemezt készített, és ma is aktív, bár az eredeti csapatból már csak Marian Gold énekes tag. A csapat többször fellépett Magyarországon: 2005-ben a szegedi SZIN-en, 2011-ben az alsóörsi Harley-Davidson Fesztiválon, 2012-ben a rakamazi Hegyalján, 2013-ban a szegedi Déja Vu fesztiválon, 2015-ben pedig a nyolcvanas évek sztárjait felvonultató budapesti fesztiválon, a Puskás Ferenc Stadionban.