Zoltán Erika: „Szeretem, hogy Maminak hívnak!”

Új szerepben az énekesnő


Zoltán Erikát nem kell bemutatni – 1986-ban, mindössze 24 évesen Szerelemre születtem című dalával lett közönségkedvenc az Interpop Fesztiválon, és azóta is a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó alakja. Az elmúlt 30 évben számtalan elismerést zsebelt be, és nem csak saját karrierjét, de producerként több zenei formációt is sikerre vitt. Zoltán Erika a mai napig díva, és ahogy ő fogalmaz, néhány éve elmúlt húsz éves, de ez cseppet sem zavarja. A mai napig azt csinálhatja, amit szeret. Nemrégiben pedig egy különleges feladat is rátalált, amellyel nemcsak hangi adottságait és tánctudását kamatoztathatja, de színészi képességeit is próbára teheti.

Szerelemdoktor, Titkos üzenet, Túl szexi lány, Szomorú Szamuráj… csak néhány a ’90-es évek disco slágereiből, amelyek nélkül egyetlen házibuli sem érhetett véget. A korszak egyik legmeghatározóbb alakja Zoltán Erika, aki számos tehetséges előadóval együtt, egy nemrég színpadra állított retro musicallel segít visszalapozni két-három évtizedet a naptárban.

Nemrég mutattuk be a Retropolyt három erdélyi helyszínen, és mindenhol elképesztő volt a fogadtatás. Az előadás abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így remélem decemberben az itthoni közönséget is meggyőzzük. A történet a rendszerváltás idején játszódik, roppant humoros és egyben romantikus, amelyhez igazán jól illeszkednek a kiválasztott dalok. Akik szeretik a ’90-es évek zenéit, azok imádni fogják ezt is” – kezdte Zoltán Erika.

Erika karaktere – Mami, egy amnéziás énekesnő – nagyon érdekes, és rendkívül szórakoztató is egyben. Nem csoda, hogy imádja játszani.

Mami figurája egy komikus szerep. Ő is sokat énekel, táncol, nagyon az én világom. Ez egy újabb örömforrás az életemben, ami elüt a hétköznapjaimtól, kiléphetek a komfortzónámból és még szeretem is, hogy Maminak hívnak. Fantasztikus a szereplőgárda, nagyon jól éreztem magam a társaságukban. Ott van például Sipos Tomi, aki a párom a musicalben. Velünk mindig történik valami vicces és váratlan, vagy Baronits Gábor, akit anyukája, Ungár Anikó révén egészen kisgyerek kora óta ismerek. Az pedig külön megtiszteltetés, amikor a színészi játékomat is megdicsérik a profi kollégák” – tette hozzá a Sláger TV műsorvezetője, aki Nekünk 8 című műsorában a hazai slágerlisták mai sztárjai mellett az elmúlt évtizedek legendás előadóit is gyakran vendégül látja.

A romantikus történet szerepeiben Zoltán Erika mellett többek között olyan sztárok láthatók, mint: Mészáros Árpád Zsolt, Sipos Tamás, Danics Dóra, Ganxsta Zolee, Sári Évi, Barabás Kiss Zoltán, Baronits Gábor, Magyar Attila, Mr. Busta vagy Száraz Tamás.

További információk: www.retropoly.hu