Zenével kívánnak boldog új évet a Virtuózok

Visegrádi Négyek Újévi Koncert a Virtuózokkal

Immár hagyomány, hogy a Virtuózok fiatal művészei újévi koncertet adnak a Zeneakadémián. A tehetségek ezúttal két alkalommal, december 30-án és január elsején is igazi csemegékkel várják a klasszikus zene rajongóit a muzsika szentélyében. Az Újév napján rendezendő koncertet a Duna Televízió és a Bartók Rádió 19.35 órától élőben közvetíti. Az eseményeknek különleges aktualitást ad, hogy Magyarország látja el a Visegrádi Négyek elnökségét, így idén külföldi vendégelőadók is fellépnek hazánk legtehetségesebb fiatal zenészeivel.

Az ünnepi koncerten a Virtuózok eddigi évadainak fődíjasai, Kristóf Réka, Kökény Tamás és Lugosi Dániel Ali először lép együtt színpadra. További népszerű virtuózok, Szüts Apor és Teo Gertler mellett pedig a Visegrádi Négyek országainak vendégművészei is bemutatkoznak majd: Łukasz Dyczko, lengyel szaxofonista, a Fiatal Zenészek Eurovíziós versenyének első helyezettje és Jan Vojtek, cseh zongoraművész, a Zeneakadémia hallgatója.

Ebben az évben is olyan neves vendégművészek emelik az esemény rangját, mint Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt-díjas magyar hegedűművész és Horti Lilla Junior Prima Díjas operaénekes. A zenei hátteret a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adja, a karmester a Kossuth- és Liszt-díjas Kovács János lesz.

Az idei hangversenyünk üzenete méltán szimbolizálja, hogy a zene országhatároktól, nyelvektől független, hiszen a Virtuózok három szériájából megismert zenészek mellett a Visegrádi Négyek országainak fiatal reménységei is fellépnek.” – mondta Peller Mariann, a Virtuózok licensz-tulajdonosa és producere.

Ahogyan a fellépők, úgy a program is a Visegrádi Négyek történelmi és kulturális örökségének állít emléket: a műsorban a tagországok legnagyobb zeneszerzőinek művei hangzanak fel, mint Liszt Ferenc, Bartók Béla, Antonín Dvorak, Frédéric Chopin, Henryk Wieniawski.

Mindezek mellett, különleges módon két kortárs zeneszerző művét is magába foglalja a repertoár: a hangverseny nyitányát Pejtsik Péter, a 2002-es Berlini Filmfesztivál Special Prix Europe díját elnyert zeneszerző jegyzi, amely kifejezetten erre az alkalomra íródott, és a négy ország zenei kollázsaként is értelmezhető. A klasszikus-népzenei fantázia mellett pedig felcsendül a Kossuth-díjas Kovács Béla Hommage á Kodály című műve, amelynek zenekari átiratát maga a szerző készítette, szintén a Virtuózok újévi koncertjére.

 

Az ünnepi hangversenyt a Duna Televízió és a Bartók Rádió január elsején 19.35 órától élőben is közvetíti. „Az MTVA elkötelezett az értékek gondozása mellett, ezért is találta meg méltó helyét a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor a közmédia kínálatában. Jövőre harmadszorra tűzzük műsorra a Virtuózok újévi koncertjét, amely igazán különleges eseménynek ígérkezik, ahol Liszt és Bartók műveitől kezdve a V4 országok zeneszerzőin át a kortárs darabokig izgalmas válogatást kapunk a Virtuózok előadásában.” – mondta Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója.

Az ünnepi hangverseny bejelentésén a Szamos Cukrászat bemutatta a Virtuózok logóját formáló, hegedű méretű Virtuózok tortát, valamint a megalkotott Virtuózok szeletet. Utóbbi egy aszalt szilva darabokkal dúsított fehér párizsi krémmel töltött sütemény, amelynek tetején – a marcipán réteg felett – a speciális nyomtatóval készült Virtuózok logóját mintázó cukorlap helyezkedik el. Az életnagyságú Virtuózok torta szinte milliméter pontosan egy hegedűt mintáz, amelynek vajas piskótalapjai között párizsi krém és marcipán réteg bújik meg. Az édes hangszer végezetül megkapta 2 kg marcipánból készült külső burkolatát, amelyen egy cukrászmester csaknem 10 órát dolgozott.

A Szamos család lelkes támogatója a kultúrának, nemcsak a Virtuózoknak alkotott tortát és szeletet, hanem a mindennapokban alapítványukon keresztül tehetséges, fiatal művészeket is támogatnak.

Az idén 3 éves Virtuózokat támogató Kis Virtuózok Alapítvány teljesen megújult honlappal üdvözli a mozgalom fennállásának harmadik évfordulóját, és saját közösségi média oldalon fog ezentúl interaktívan kommunikálni támogatottjaival, és bemutatni tevékenységét a nagyközönségnek. Az Alapítvány munkája kapcsán szó esett a Virtuózok hegedűművésze, Bonino Anna-Sofia számára szervezett jótékonysági aukcióról is, amely hamarosan, december 6-án zárul le. A szkelórzis multiplexszel diagnosztizált, mindössze 22 éves tehetség javára egy, a Forma1 legnevesebb pilótái által dedikált sisakot árvereznek el, amelyre még van lehetőség licitálni a www.virtuozok.hu oldalon.