Zenével a fogyatékkal élők mellett

Dóka Attila 2010 óta tört lándzsát a fogyatékkal élők mellett. Cseh Katalin: Világtalan világosság (2010) című hangoskönyvéhez írt zenét , ekkor érezte, hogy a sérült emberek valóban a szívükkel látnak s hogy kiemelkedőbb teljesítményre képesek ép embertársainknál is.

http://www.mora.hu/video/cseh-katalin-vilagtalan-vilagossag

Még ebben az évben az Angyalok Erdeje jótékonysági rendezvény színpadára az MLMS két kiemelkedően sikeres sportolóját, Tóth Tamás aranyérmes paraúszót és Boronkay Péter kétszeres világbajnokot, háromszoros Európa-bajnok magyar paratriatlonistát állította színpadra Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyzővel, aki 2007-ben a MotoGP 125 cm³-es kategóriájának világbajnoka és Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok magyar kajakozónővel. Nagy találkozás volt mindannyiuk számára.

Később a Nemzetközi Pető Intézet rendhagyó iskolakezdésein vett részt, ahol 60 motoros vállalta, hogy elviszi motorozni a mozgásukban korlátozott gyerekeket. A felvonulás rendőri felvezetést kapott.

https://www.youtube.com/watch?v=KcrqybQWjM8&feature=youtu.be

Az élet úgy hozta, hogy idén nyáron a Mozdulj! Közhasznú Egyesülettel találkozott és nem volt kérdés, hogy a Sebesség című dalát, amely egykor a száguldásról, versenyzésről szólt, villámgyorsan átírja a Balatont megkerülő tandemtúrán résztvevő látássérültek részére. Elmondása szerint a lehunyt szemmel zenéjét hallgató közönség ugyanazt az érzést nyújtotta, mint anno, Cseh Katalin versei.

November 18-án Dóka Attila a Ragyogj, mert a pillanat a tiéd! –Mozdulj! Közhasznú Egyesület VI. Integrált Divatbemutatóján „hétköznapi hőseinkkel”, sportolókkal és színészekkel együtt vesz részt a Duna Palotában.

https://www.facebook.com/events/1656059071124122/

A próbák már javában zajlanak, készül a Mozdulj! himnusz (Dóka Attila, Madár Veronika,Szíj Melinda, Varga Feri & Balássy Betty, Puskás Peti, Müller Attila, Soma Mamagésa, Lőricz György és még sokan mások) és ezzel párhuzamosan lázasan készül Dóka Attila Vincze Lillával való első, közös szerzői estjükre, hiszen a három éves közös munkájukat ünneplik és mutatják be 2017. november 16-án, 20:00 órakor a Muzikumba, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak.

https://www.facebook.com/events/330043957458779/