XXX. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál

SZÁZHALOMBATTA, 2023. augusztus 12-21.
Brazília, Észak-Macedónia, Horvátország, India, Lengyelország, Szerbia, Szenegál, Magyarország

1994-ben, amikor hat ország részvételével először került megrendezésre a fiatal iparvárosban a Summerfest Nemzetközi Néptáncfesztivál (akkor még Nyári Ünnep Nemzetközi Néptáncfesztivál néven) senki sem gondolta, hogy, az elsőt 29 fesztivál követi, és hogy majd 2023-ban a harmincadik fesztiválhoz érkezik Százhalombatta.


Senki nem gondolta, hogy egyszer ez az „iparvárosi” folklórfesztivál a világ legnagyobb népművészeti világszövetség – CIOFF / UNESCO stratégiai partner szervezet/ nemzetközi mércével mérten zászlóshajó fesztiválja lesz, amely méretében és tartalmában is a világ legjobban kedvelt fesztiváljainak egyike lesz. Pedig így történt. Az elmúlt 29 évben 112 ország közel ötvenezer népművésze járt Százhalombattán és a két másik partner településen, Tökölön, hosszú évekig Ráckevén, majd Szigetszentmiklóson és most már Dunavarsányban is.


A Summerfestet a covid sem törte meg: vagy így, vagy úgy: online és jelenléti formában 2020-ban is megtartásra került a fesztivál. Az utolsó, talán legteljesebb fesztivál 2019-ben volt, ezt követően a szervezők soha nem adták fel, mindent elkövettek azért, hogy a fesztivál végén, minden évben 20 ország által elültetett fa ezekben az években is elültetésre kerüljön. Immár 29 fa áll a kulturális központ mögötti parkban.


2020-21-22 külföldiek nélkül zajlott, akik legjobb esetben online kapcsolódtak be a rendezvénybe. 2021-ban valamennyi meghívott ország (20) folyamatos élő kapcsolással mutatta be táncait. Az Ural közelében lévő UFA-tól Baskortosztán) Guadelope és Guamig kapcsolódtak be az együttesek minden nap.
2022-ben a fesztivál szintén külföldiek nélkül zajlott, de új tartalommal bővült: Magyar Kincsestár címen összművészeti kulturális rendezvénysorozattá alakult át, hiszen még ebben az évben sem voltak külföldi résztvevők.


2023- a nagy visszatérés évének indult, ám a gazdasági válság elsodorta a külföldieket. Az októberben átadott meghívások alapján jelentkezőket januárban le kellett mondani. A szervezők ezért ismét hazai tartalommal töltötték fel a programot. Ezzel együtt új elem került a kínálatba, egy színházi hét, a „Hét nap, hét színházi est„ című program, amely során 7 színházi est 7 műfaj mutatkozik be. Többek között a Turay Ida Színház, a Fitos Dezső Társulat, a 100 tagú Cigányzenekar, a Duna Művészegyüttes, a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház, Berecz András, illetve Pirog Zsófi FlamenCorazónArte táncszínháza.


Május végén a csillagok állása szerencsés volt, így lehetőség nyílott arra, hogy bár nem olyan számban mint korábban, (évente 20 ország) de 7 nemzetközi együttes meghívása lehetővé válik. A nemzetközi népművészeti fesztivál piac a legnagyobb áldozata a covidnak, ezt a világhálózatot verte teljesen a világjárvány. Valójában még most sem tért vissza a régi kerékvágásba, noha számos országban már elindultak a fesztiválon nemzetközi szereplőkkel, de a fogaskerekek erősen akadoznak. A gazdasági válság általános, csak a legszerencsésebbek tudtak a 2019-ig tartó szinten újra indulni. Magyarország különösen nehéz helyzetbe került az energia válság miatt, így nem csoda, ha a hazai nemzetközi folklórfesztiválok is elakadtak, a legtöbbet meg sem rendezik. Százhalombatta ebből a szempontból kivételes helyzetben van. Az önkormányzat segítsége lehetővé tette, hogy a Summerfest elinduljon a megszokott forma felé, és három év teljes nemzetközietlenség után végre hét ország itt legyen, és hogy a harmincadik fesztivál emlékezetes pillanatokat jelentsen. A nemzetközi fellépők meghívása nagyon nehéz volt, hiszen május végén keresték fel a szervezők a meghívható országokat. Nem volt lehetőség válogatásra, mint korábban: a meghívottak elfoglaltsága, anyagi körülményei, az idő elképesztő rövidsége miatta leggyorsabban válaszolók kaptak meghívást. Ezért, valójában a májusig előkészített fő program mellé szerveződött az eddig megszokott nemzetközi program, így a Summerfest ebben az évben egyrészt nemzeti másrészt nemzetközi jelentőségű is, hiszen párhuzamosan fut egymás mellett a mindkét esetben prémium kategóriás nemzeti és a nemzetközi programsorozat. Ez példátlan az országban! A nemzeti programokat erősíti a Nemzeti Művelődési Intézet és a Nemzeti Színház által támogatott Pajta Színházi Program, amely során az ország icipici településeiről is érkeznek augusztus 12-én színjátszó közösségek. Ez egészen egyedi íze lesz a fesztiválnak!


A XXX. Summerfest külföldi részvevő együttesei:
Brazília – Samba de Barsil Rio de Janeiro
India – Guru The Art Hub Folkdance Ensemble New Ranip
Horvátország – Folk Ensemble Ivan Mažuranić Karlovac
Lengyelország – Zespół Pieśni I Tańca Ziemi Hrubieszowskiej Hrubieszów
Észak-Macedónia – Folklore Ensemble Kitka Istibanja Skopje
Szerbia – „OKUD” Milomir Pterovic Ensemble Sremcica
Szenegál – Ballet Camara Calabas Secret Dakar
Magyarország -Forrás Néptáncegyüttes Független Színház Százhalombatta


Közös ég! Közösség! az idei fesztivál szlogenje, amely mindent magában foglal, amit az elmúlt 30 év jelent a szervezők, a város, a külföldiek számára! Talán a legszebb üzenet arról, hogy ennek a fesztiválnak mi a célja, és mi a küldetése, főleg napjainkban, amikor a béke, a barátság, az egyes népek közötti tisztelet, megbecsülés, elfogadás a legnagyobb kihívás mindannyiunk számára. Talán éppen ezért felbecsülhetetlen a kulturális és közösségi értéke a Summerfestnek. Három év után a vendéglátó családok ismét fogadnak vendégeket, és végre fellobban a fesztivál láng is.


Mintegy 200 esemény gazdagítja a fesztivált, ismét fellépnek a sérült fiatalok a Forrás Néptáncegyüttesel közös gálaműsorban. Számtalan világzenei koncert várja az érdeklődőket a MOL Fesztiválszínpadon. Kiemelt előadóink: Ferenczi György és a Rackajam, Los Andinos zenekar, RitMusa zenekar, Uljana Quartet, Puszták Népe Front zenekar, Pálházi Bence és bandája, Rézeleje zenekar, Sirtos együtes, Kákics zenekar és minden külföldi együttes saját népzenekara.


A színházi előadások helyszíne a Barátság Kulturális Központ színházterme, a nemzetközi gálaműsorok a világzenei koncertek a MOL Fesztiválszínpadra kerültek, amely a Szent István téren kerül felállításra. Augusztus 20-án nagyszabású nemzetközi folklórgála várja a közönséget, hogy ezzel az eseménnyel érjen véget a XXX. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál. A fesztivál szervezője a Magyarok Öröksége Alapítvány és a Barátság Kulturális Központ, valamint a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház.