Visszatért Curtis és Szabó Ádám egy tragikus fináléra

Curtis x Szabó Ádám – Keserű magány

„Barátságunkat csak tovább mélyítette a „Keserű magány”

MEGNÉZEM

Közel 3,5 millió megtekintés és egy elnyert, nemzetközi díj köthető Curtis és Szabó Ádám tavaly debütáló, első közös felvételéhez. Idén megérkezett az együttműködés második felvonása, a „Keserű magány”, amelyben az is kiderül, milyen véget szánt Jimy J. Hollywood Curtiséknek. Ismét lebilincselő képsorok és egy őszinte, bluesos életérzés egyenesen a két előadó tollából.

Hatalmas sikert aratott Curtis és Szabó Ádám kollaborációja, az „Ez vagyok én”, így nem volt kérdés, hogy tovább folytatja a duó a nagyszerű alkotást.

„A „Keserű magány” egyszerre szól a kínzó egyedüllétről, és egy sorstársról, akire bármikor számíthatok. Ádámmal a barátságunkat tovább mélyítette ez a dal, hiszen egy rugóra járt az agyunk és a szívünk is együtt dobog” – árulta el Széki Attila a szerzemény hátterét.

„Van egy sorom, ami így szól: „kéne még egy barát, akinek fáj még ugyanúgy minden, mint énnekem” Ezt a társat megleltem Attilában és hatalmas élmény volt ismét együttdolgoznunk. Habár a mostani projektünknek vége – hiszen Jimy J. Hollywood egy zseniális, egyben végzetes lezárást szánt most nekünk -, semmiképp sem állunk le a közös munkával!” – mesélte Szabó Ádám.

A „Keserű magány” produceri munkálataiért ezúttal is Vígh Arnold felelt. A komor hangulatú, szívszorító dallamsorok pedig egy akciódús videóklipbe torkollanak, ami kétségkívül méltó befejezést kínál a kétrészes projektnek.

Nem kell sokat várni Curtis új albumáig

Az új szerzemény helyt foglal Curtis hamarosan érkező kislemezén is, a ’Spíler’-en, amelynek bemutatkozó, trackjét („Piszkos kölyök”) szeptemberben megismerhettük. A korong 2022 elején érkezik fizikai formátumban is és további, nagyszerű kollaborátorok is feltűnnek rajta majd.

Hallgasd meg a dalt itt: https://www.youtube.com/watch?v=VoEH96fQ9bA&list=PL1-A3COXl0SAOCA1-SUBMQAxncqKYIhLc&index=1