Visszatért a ’70-es évek úttörő karórája

Az újdonság a Casio karóra részlegének 50 éves fennállása előtt tiszteleg

A CASIO újra kiadta legendássá vált Casiotron QW02 karórát, amely a világ első automatikus naptárfunkcióval ellátott időmérő szerkezete volt. Az újdonság a TRN-50-es típusszámot viseli, utalva arra, hogy a Casio karóra részlege idén ünnepli 50 éves fennállását. A modell limitált, négyezer darabos példányszámban került forgalomba.

A Casio eredetileg 1974-ben mutatta be a Casiotron digitális karórát, amely úgy került a köztudatba, mint egy újdonság, amely „összeadja a másodperceket”. A forradalmian új időmérő egyesítette magában a Casio számológép üzletágában kifejlesztett technológiákat, megteremtve ezáltal a teljesen digitális karóra koncepcióját. A Casiotron nemcsak az idő, hanem az aktuális hónap, hét, illetve nap kijelzésére is alkalmas volt (kivéve a szökőnapnak számító február 29-ét). Automatikus naptár funkciója figyelembe vette továbbá a hosszabb és rövidebb hónapok váltakozását. A Casiotron tehát igazi úttörő volt, amely minden értelemben túlszárnyalta mindazt, amit egy digitális karórától várni lehet.

Az új TRN-50 hű marad a Casiotron teljesen automata karóra koncepciójához, de közben az eredeti modell piacra dobása óta, az elmúlt fél évszázadban megjelent vívmányokat is felhasználja. A Casiotron dizájn újra alkotása közben az új karóra a lehető legmodernebb funkciókat kapta meg, beleértve a rádiójel-vezérlésű időbeállítást, a fényenergia általi töltést, valamint a telefonos összekapcsolhatóságot a Bluetooth kapcsolat révén.

Az eredeti, kiinduló modell megjelenését és méretét több ponton megváltoztatták, hogy megfeleljen a mai minőségi követelményeknek. Sok kifinomult részlet, köztük a tok formája, a számlap struktúrája és jellegzetes sötétkék színe, a magas minőségű csat, valamint a CASIOTRON logó fontos utalást jelent az eredeti modellre. Sőt, lényegében ezek az elemek hűen megidézik az 50 évvel ezelőtt bemutatott „ős-Casiót”.

Az újdonság további fontos ismertetőjegye a kiemelten magas leolvashatósággal rendelkező ún. STN – LCD- kijelző és a Tough Solar természetes és mesterséges fénnyel is működű napelemes töltőrendszer. Az új TRN-50-es mindemellett a világ hat legfontosabb rádióállomásáról képes venni a jeleket a pontos időmérés érdekében. A felhasználók nagy hasznát vehetik továbbá a világidő kijelzés funkciónak is.

A limitált szériás kiadást olyan különleges részletek teszik egyedivé, mint a tok gravírozott hátlapja, amely egyedi sorozatszámmal van ellátva. Csomagolásánál pedig a Casio kiemelt figyelmet fordított arra, hogy újrahasznosított papírból készült csomagolóanyagokat használjon az alacsonyabb környezetterhelés érdekében.

A Casio továbbra is elkötelezett amellett, hogy kiaknázza unikális termékfejlesztési képességeit és elektronikai technológiáit, hogy új értéket teremtsen.

TRN-50

Specifikációk

Vízállóság5 bar
Rádiójel-vételi frekvenciák77.5 kHz (DCF77: Németország); 60 kHz (MSF: UK); 60 kHz (WWVB: USA); 40 kHz (JJY: Fukushima, Japán) / 60 kHz (JJY: Kjúsú, Japán); 68.5 kHz (BPC: Kína)
Rádiójel-vétel rendszerességeAutomatikus jelvétel maximum 6 alkalom / nap (kivéve a kínai torony körzetében, ahol 5), illetve manuális jelvételi lehetőség
Kommunikáció vezeték nélkülTechnológiaBluetooth® low energy – kis energiafelhasználású Bluetooth kapcsolat
Jelvételi körzet2 méterig (a környezeti tényezőktől függően)
Világidő5 különböző világidő választható a 39 városkóddal jelölt zónaidőből* (39 város + UTC), automatikus nyári időszámítás (DST), hazai / választott időzóna közötti váltás * Okostelefonnal történő csatlakoztatás után frissíthető
Stopper1/100 mp (00’00”00-tól 59’59”99-ig) / 1 mp (1:00’00”-től 23:59’59”-ig); mérési tartomány: 23:59’59.99″; mérési módok: eltelt idő, köridő, első és második befutó ideje
Visszaszámláló riasztásMérési egység: 1 mp, max. mérési tartomány 24 óra
Ébresztés5 napi ébresztés (az egyik szundi funkcióval); óránkénti hangjelzés
Funkciók csatlakoztatott mobilkészülék esetén *1
(Vezeték nélküli csatlakozás Bluetooth ® eszközökhöz)
Automatikus időbeállítás
Könnyű beállítások (az appban az óra beállításait lehet kezelni)
Kb. 300 városkód a megfelelő időzónák kiválasztásához
Idő és helyszín memória
Emlékeztető
Telefon-kereső (a telefon kikapcsolt állapotában is)
Egyéb funkciókAlacsony töltöttség riasztás, energia-kímélő üzemmód, teljesen automatikus naptár, 12/24 órás időformátum, gombhangok némítási lehetősége, cserélhető hónap/nap kijelzés, nap nevének kijelzése több nyelven (EN, ESP, FR, D, IT, RU) teljesen automatikus LED-világítás (Super Illuminator)
EnergiaforrásTough Solar energia-ellátó rendszer (fényenergia használatával)
Folyamatos működésKb. 11 hónap teljesen feltöltve minden funkciót használva, de fényenergiával történő töltés nélkül. Kb. 22 hónap teljesen feltöltve és az energia-kímélő üzemmódot bekapcsolva.
A tok mérete42.7 × 39.1 × 12.3 mm
Teljes súlyKb.. 111 g

Túlélőfunkciókkal érkezett meg a Casio újdonsága