Visszaesett az okostelefonok globális kiszállítása az első negyedévben

     Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest – áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében.

    Az eladások visszaesése meghaladta az IDC 12,7 százalékos várakozását.


    Az okostelefonok kiszállítása már a hetedik negyedévben csökkent, elsősorban a gyenge kereslet, a magas infláció és a bizonytalan gazdasági kilátások miatt. Ezen felül  számos régióban továbbra is magasak a termékkészletek, bár ezen a téren javult a helyzet az elmúlt fél évben.


    Az idei első negyedévben Kínában 12 százalékkal, az Egyesült Államokban 11,5 százalékkal, Nyugat-Európában 9,4 százalékkal csökkent az okostelefonok szállítása a tavalyi első negyedévvel összevetve. A feltörekvő piacokon még ennél is nagyobb, 17-20 százalék közötti volt a visszaesés.


    A dél-koreai Samsung Electronics kiszállításai 18,9 százalékkal estek a március végével záródott három hónapban, de 22,5 százalékos globális részesedésével megőrizte  piacvezető helyét. Egy éve a piaci részesedése nagyobb, 23,7 százalék volt.


    A második helyen álló amerikai Apple Inc. kiszállításai szintén csökkentek, 2,3 százalékkal, részesedése a világpiacon azonban 18 százalékról, 20,5 százalékra emelkedett.


    A harmadik Xiaomi kiszállítása erőteljesen, 23,5 százalékkal esett a tavalyi első negyedévvel összevetve, piaci részesedése pedig 12,7 százalékról, 11,4 százalékra zsugorodott.


    A negyedik OPPO kiszállításai 6,7 százalékkal csökkentek, viszont a piaci részesedése a tavalyi első negyedévi 9,3 százalékról, 10,2 százalékra nőtt. Az ötödik a vivo lett, amelynek a kiszállítása 18,8 százalékkal csökkent, piaci részesedése pedig 8 százalékról 7,6 százalékra zsugorodott.