Vírusellenes technológiával hirdetett ágynemű miatt indított vizsgálatot a versenyhivatal

     A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Viral Stop ágynemű-termékcsalád gyártóival szemben, amiért valószínűsíthetően nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást a termékek vírusellenes kezelésével kapcsolatos, lényeges információkról.

    A GVH hétfői közleménye szerint azért indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Viral Stop termékcsaládba tartozó paplanok és párnák gyártóival – a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.-vel, illetve a francia Proneem R.C.-vel – szemben, mert feltételezhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak két népszerű, hazai webáruház felületein.


    A termékcsaládot egy különleges, a vírusok számát csökkentő textilkezeléssel népszerűsítik, ugyanakkor a cégek vélhetően nem nyújtanak megfelelő tájékoztatást az ezzel kapcsolatos, jelentős információkról, például a technológia hatásának várható időtartamáról, valamint az azt befolyásoló, akadályozó körülményekről. Mivel a vállalkozások kereskedelmi gyakorlata széles fogyasztói körhöz juthatott el, a járvány miatt pedig fokozott az érdeklődés a hasonló termékek iránt, a GVH az értékesítési gyakorlat vizsgálata mellett döntött.


    A versenyhivatal jelezte: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.