Vidéken a panelek a tégla és a kertes házak négyzetméterára is csökkent 2022 végén

    Vidéken a panellakások ára átlagosan 2 százalékkal, a téglalakások átlagosan 8, a kertes házak négyzetméterára pedig átlag 10 százalékkal mérséklődött 2022 negyedik negyedévére az előző negyedévhez képest – közölte az Otthon Centrum (OC) saját adatai alapján kedden az MTI-vel.

    Hozzátették, a megyei jogú városokban a panelekért átlagosan 510 ezer forintot, a téglalakásokért pedig 537 ezer forintot fizettek négyzetméterenként tavaly az év utolsó három hónapjában.


    A panellakásokat tekintve a legdrágább város továbbra is Debrecen 651 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet Székesfehérvár 600 ezer, Győr és Sopron 590 ezer forinttal követett. A további nagyvárosokban jellemzően 500 ezer forint körül alakult a fajlagos ár átlaga, ami a kisebb városok többségében 300-400 ezer forint között maradt.


    A téglalakásoknál Győrben és Debrecenben mérték 784 ezer, illetve 777 ezer forinttal a legmagasabb négyzetméterárakat. A dobogóra még Kecskemét fért fel átlagosan 634 ezer forinttal. A kisebb városokban jellemzően alacsonyabb átlagos négyzetméterárak fordultak elő, példaként Szekszárdot és Nagykanizsát említették, ahol ez az érték 391 ezer, valamint 330 ezer forintot tett ki.


    A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az OC elemzési vezetőjét, aki elmondta a legalacsonyabb négyzetméterár (átlagosan 372 ezer forint) a használt házak piacán alakult ki tavaly a negyedik negyedévben. Ebben a szegmensben Érd állt az első helyen 650 forintos fajlagos árával, míg Debrecen átlag 500 ezer forintos négyzetméterárral a második. A kisebb városokban: Zalaegerszegen és Szekszárdon 200-300 ezer forint között alakult a családi házak négyzetméterára.