Vége a káosznak

A Helly Hansen 2018-as kiegészítőivel

A norvég Helly Hansen márka 1877 óta fejleszt a profi sportolók és a lelkes amatőrök, a vitorlázók, a hegymászók, a síelők és a kirándulók életmódjához leginkább igazodó felszereléseket. Legalább olyan fontos ugyanis, hogy megfelelő figyelmet fordítsunk felszerelésünkre – szárazon és védve tartva őket – mint saját magunkra. A Helly Hansen 2018-as tavaszi/nyári kollekciójában számos rendkívül praktikus, a városi, a hegyi és a vízi használathoz minden részletében igazodó táska található a kalandvágyó emberek számára.
Sok vitorlázó ért egyet azzal, hogy a hajó fedélzetén elhelyezett tárgyakat gyakran egyáltalán nem látják többé – a nedves vitorlák, kötelek és egyéb eszközök gyorsan beterítik a padlót, így a vízre szállás után nehéz bármit is megtalálni. A Helly Hansen megoldást talált a problémára a kifejezetten erre a célra fejlesztett HellyPack Bag táskával, ami egy 50 literes utazótáska – egy kis extra csavarral. Egy rúdra, ágra vagy akár egy függönykarnisra felfüggesztve a táska teljesen kinyitható az oldalsó cipzárak segítégével, és máris egy rekeszekre tagolt öltözőszekrényt kapunk. A tisztálkodási szerek, az öltözék, a cipő és egyéb holmik számára külön tároló rész található, hogy minél könnyebben hozzájuk férhessünk, és a padlótól távol, rendezetten tarthassuk őket. A táska vízálló anyagból készül, amely a zord körülményeknek is ellenáll, továbbá levehető vállpánttal rendelkezik a könnyű szállítás érdekében. Mindezeknek köszönhetően ideális kísérőnk lehet bármilyen utazáshoz.

A városban dolgozók és ingázók számára a Helly Hansen bemutatja az új Stockholm Backpack hátizsákot. A táska oylan fontos kényelmi funkciókkal rendelkezik, mint a külső laptop tartó, a párnázott vállpántok, a könnyű hozzáférést biztosító visszahajtható zárórész, valamint egy elülső rekesz a legszükségesebb dolgoknak. A teljes mértékben vízálló és rendkívül tartós anyagokból készült hátizsák ellenáll a legtöbb város kiszámíthatatlan időjárási viszonyainak. Akár üzleti útra, akár hétvégi városnézésre utazunk, a 29 literes hátizsák maximálisan védi és rendezetten tartja holminkat.

A kiegészítők sorába puha, könnyen használható hátizsákok és sporttáskák, továbbá aprólékosan megtervezett túrazsákok és válltáskák érkeznek, hogy a 2018 tavaszi/nyári időszakban mindenki – a városi kalandoroktól kezdve a lelkes túrázókig és vitorlázókig – megtalálhassa a számára leginkább megfelelő felszerelést.