Varga Livius már lépett! Mutass példát Te is!

A világ legnagyobb önkéntes civil akcióján, a WWF által indított Föld Óráján idén is emberek milliói fejezik ki szeretetüket és elkötelezettségüket bolygónk iránt. A több mint 10 éve tartó kezdeményezés 2019-ben mindenkit arra buzdít, hogy példát mutasson tetteivel. A hazai főszervező, a WWF Magyarország idén egy négy hétig tartó kihívássorozatot indít, melynek résztvevői amellett, hogy hozzájárulnak környezetük és a természet megóvásához, Lumenet energiatakarékos csomagot nyerhetnek.

Rekordév lesz az idei a Föld Órája szempontjából: 2019-ben több mint 180 ország vesz részt a kezdeményezésben, hogy felhívják a figyelmet a természet megóvásának és a biológiai sokféleség megőrzésének fontosságára, és mindenkit cselekvésre buzdítsanak. “Az akció eredetileg egy szimbólum köré épül, amelynek lényege, hogy 60 percre kihunynak a Föld fényei: lekapcsolnak az ikonikus épületek és elsötétülnek az otthonaink. Az akció valódi jelentősége azonban nem abban rejlik, hogy ebben az egy órában, március 30-án 20.30 és 21.30 között mit teszünk, hanem hogy a Föld Ünnepén túl milyen tettekkel óvjuk környezetünket. Kenyában például 2030-ig egymilliárd facsemete elültetésével vállalták, hogy helyreállítják az erdőborítást, Malajziában petíciót indítanak azért, hogy a tigrisek megóvása nemzeti szinten napirendre kerüljön” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Indonéziában 5 millió fiatalt szeretnének ösztönözni a zöld életmód elsajátítására, Ecuador fővárosában, Quitóban a műanyagmentességről szóló törvény bevezetését sürgetik, Finnország pedig az ország lakosságának több mint egynegyedénél kívánja elérni, hogy fenntarthatóan étkezzen. 2018 óta megújult a Föld Órája üzenete: „Kapcsolódj a Földhöz!”, fókuszban pedig bolygónk biológiai sokféleségének megőrzése áll.

Az elmúlt évtizedben milliók vettek részt az éghajlatváltozással és a természeti problémák megoldásával kapcsolatos kezdeményezésekben, figyelemfelhívó akciókban. A Föld Órája olyan eredményekhez járult hozzá, mint például egy 3,5 millió hektáros tengeri védett terület létrehozása Argentínában, egy 2700 hektáros „Föld Órája-erdő” kialakítása Ugandában vagy a tengerek és erdők védelmét célzó új jogszabályok bevezetése Oroszországban.

A WWF egyik felmérése szerint azonban – amelyet a világ tíz, biológiailag legsokszínűbb országában készített – az emberek csupán 40%-a lát összefüggést a természeti értékek és az olyan alapvető emberi szükségletek között, mint az élelem, az ivóvíz és a tiszta levegő. Fontos tehát hangsúlyoznunk, saját jövőnk függ attól, hogyan bánunk környezetünkkel.

Bárki példát mutathat

A WWF Magyarország idén szintet lép a 2018-ban indított kihívások terén. „Négy héten keresztül – március 5. és 31. között –, hetente más-más kategóriában teszünk közzé a természet megóvását és a fenntartható életmódot támogató mindennapi tippeket, és arra kérjük a lakosságot, hogy válasszák ki közülük azokat, amelyeket a leginkább be tudnak illeszteni életükbe. Így kis erőfeszítéssel, de mégis sokat tehetünk közvetlen környezetünkért és az egész bolygóért” – folytatta Antal Alexa. Aki szeretne részt venni az akcióban, annak nincs más dolga, mint #földórája2019 hashtaggel nyilvános posztban feltölteni egy képet Facebook vagy Instagram oldalára arról, ahogy épp a kihívást teljesíti. Jöhetnek a fotók húsmentes ételekről, biciklizésről vagy akár arról, ahogy vászonzsákot használunk bevásárláskor nejlonzacskó helyett. Így tetteivel bárki példát mutathat barátainak, családtagjainak és a világnak. Az első héten a fenntartható étkezés kategóriájában választhatunk magunknak kihívást – vagy teljesíthetjük akár az összeset –, a második hét a fenntartható háztartásról fog szólni, a harmadik a hulladékcsökkentés témakörében ad tippeket, a negyedik héten pedig az energiatakarékosság lesz terítéken. A WWF Magyarország a kihívásokat a foldoraja.hu-n, valamint Facebook és Instagram oldalán teszi közzé.

Húsmentes napokat tart a Quimby frontembere

Az akcióban ismert emberek és a WWF Magyarország munkatársai is részt vesznek: a legelső kihívásban Varga Livius, a Quimby énekes-frontembere azt mutatja be, hogy hetente csupán két alkalommal fogyaszt húst, hozzájárulva ezzel a környezettudatos élethez. Tudtad? 1 kg marhahús előállításához átlagosan 15500 liter vízre van szükség, a baromfihús esetében pedig ez a szám 3900 liter. Alapvetően a hús előállításához rengeteg élelmiszerre van szükség, a világon megtermelt gabona felét ma az állatok etetésére használjuk. Kevesebb földterületet használ tehát – vagyis kisebb az ökológiai lábnyoma – egy húsmentes menünek, ezért érdemes húsfogyasztásunkat mérsékelni.

Élj fenntarthatóan és nyerj!

A kihívásban résztevők idén nem csupán jót tesznek és példát mutathatnak, de nyerhetnek is! A WWF Magyarország akciójához a Lumenet világítástechnikai vállalat is csatlakozott: 400 darab energiatakarékosfényforrás-csomagot ajánlott fel, melyet az alapítvány a Föld Óráját követően kisorsol azok között, akik legalább egy fotóval részt vesznek a kihívásban.

Természetesen idén is lehet csatlakozni a Föld Órájához vállalatként, önkormányzatként és intézményként egyaránt: regisztrálni a foldoraja.hu weboldalon lehet, ahova bárki feltöltheti saját kezdeményezését is.