Van bőr a szrhz pofáján! Panasszal élt gyanúsítása ellen a rendőrgyilkos gyökér

    Nem tett vallomást, de panasszal élt gyanúsítása ellen az a férfi, aki csütörtök este késsel támadt intézkedő rendőrökre Újbudán – közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője pénteken az MTI-vel.

    Az ügyészség honlapján kiadott pénteki közlemény szerint a rendőrségre egy budapesti XI. kerületi társasház lakói tettek bejelentést csütörtökön 22 óra körül arról, hogy az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bemenjen.


    A helyszínre érkező rendőrök közül hárman a társasház folyosóján intézkedtek a 35 éves férfivel szemben, majd megkezdték bilincselését, ám ekkor hirtelen az intézkedő rendőrökre támadt, ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést. Eközben a férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel a rendőrökre támadt és annak érdekében, hogy őket megölje, mindhárom rendőrt megszúrta – áll a közleményben.


    Hozzátették: az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán szúrta meg, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, aki emiatt életét vesztette.


    A tájékoztatás szerint a Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében nyomozócsoportot hoz létre.


    Jelezték: a nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és gyanúsítotti kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását.


    Fürcht Pál főügyész az ügyben pénteken tartott budapesti sajtótájékoztatón azt közölte: a KNYF több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz, amely bűncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt.


    Csütörtökön este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban súlyos sérüléseket szenvedett és a kórházban életét vesztette.