Üzemeltetésbe ad két balatoni mólót Siófoknak a vízügy

     A siófoki Aranyparton két mólóját felújíttatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, majd átadja üzemeltetésre a siófoki önkormányzatnak – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel szerdán.

    Az OVF tájékoztatása szerint a két móló állami tulajdonú, nem tervezik azok önkormányzati tulajdonba adását. Az üzemeltetési megállapodásról még folynak az egyeztetések.    


    A vízügy a móló körül megtisztította a medret, felszámolta az illegális csónakkikötőt. A két móló környékéről 19 veszélyes acélkarót, két parti lejáró-rámpát, egy kislétrát, egy vízibicikli kiemelésére szolgáló stéget és egy horgonyt helyettesítő, életveszélyes eszközt távolítottak el – tudatták.


    Amennyiben megállapodnak, az önkormányzat döntése lesz a hasznosítás jellege. Ha abban csónakkikötő is szerepel, akkor ahhoz be kell szerezni a szükséges engedélyeket – tették hozzá.


    A Siófok honlapján olvasható előterjesztések szerint az önkormányzat számára kedvező a két mólóért fizetendő bérleti díj, azok turisztikai hasznosítását tervezik. A döntés az áprilisi képviselő-testületi ülésen várható.


    Az OVF az MTI-vel közölte, hogy a Balaton-parton idén több helyen is folytatódik a meder tisztítása. Önkormányzatokkal és a vízi polgárőrséggel együttműködve horgászkarókat, felborult stégeket, illegális bejárókat számoltak fel Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Örvényes területén. Balatonfűzfőn a vasút védelmét szolgáló kőszórásra illegálisan telepített víziállásokat távolítottak el.


    Ha mindenütt megvalósulna az összefogás, és lenne elegendő pénz, akkor is hat évbe telne a Balaton teljes medrének mentesítése az oda nem való, sokszor veszélyes, illegális tárgyaktól – tették hozzá.


    A helyzet javulásához szükség van a folyamatos ellenőrzésre, szemléletváltásra és a horgászok egyéni felelősségvállalása is – hangsúlyozta az OVF.