Utcákat és tereket neveznek át néhány napra Veszprémben


Sztárokkal ünnepelhetjük a veszprémi Operettfesztivált

Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivált. A június 15. és 18. között tartandó rendezvény egyik nagy durranása Mészáros Árpád Zsolt Csárdáskirálynő rendezése lesz, de találkozhatunk Esztergályos Cecíliával, Drahota Andreával, Galambos Erzsivel is.



Az idei Operettfesztivált épp Rátonyi Róbert születésének évfordulójának évében rendezik, a szervezők pedig évek tendenciájához hasonlóan azt várják, idén is rekordot dönt a fesztiválon résztvevők száma. A négynapos programsorozat számos érdekes eseményt tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

„Ez a rendezvény az operett hagyományokra kielégítve a modern kor igényeit. Évről évre nő a látogatók száma, azt várjuk, hogy a tavalyi közel tízezer látogatónál is többen vesznek részt idén a rendezvényen. Az Operettfesztivál igazi családi esemény, hiszen a nagyszülőktől a legkisebbekig mindenki kedvére valót. Lesz gyerekszigetünk, ahol kézműveskedés, mini óriáskerék és számtalan érdekes program várja a legkisebbeket, de a gasztroperett-térben az operetthez kapcsolódó tematikus ételeket is megkóstolhat mindenki” – mesélte Keller János, az esemény művészeti vezetője

Mészáros Árpád Zsolt rendezi a Csárdáskirálynőt

Az Operettfesztivál természetesen rengeteg csemegét tartogat az operett rajongóinak, így a Mészáros Árpád Zsolt rendezésében bemutatandó Csárdáskirálynőt, vagy épp a szakmai beszélgetéseket, ezért az operett sztárjaival is találkozhatunk.

„Június 15-én egy látványos felvonulással indítjuk a fesztivált a vártól a Színházkertig lovaskocsikkal, fúvószenekarral, táncművészekkel. Menet közben még egy-egy erkélyről is felcsendülnek majd operett-slágerek, majd a Petőfi Színházban kezdetét veszi a hatalmas nyitógála. A fesztivál további napjai is tartogatnak meglepetéseket, a Csárdáskirálynőt saját rendezésünkben mutatjuk be, de szakmai beszélgetések is hallhatók lesznek Galambos Erzsivel, Drahota Andreával vagy épp Esztergályos Cecíliával. Derzsi György és zenekara is énekre, táncra hívja majd a közönséget a Csókos asszony előadása után. Lesz OperettVonat is, amivel Veszprémet járhatják az érdeklődőket, most operett-slágerek csendülnek fel. Mindezek mellett rengeteg hazai és határon túli előadással készülünk” – tette hozzá Keller János.

Nemzetközivé válik a fesztivál

Az Operettfesztivál idén inkább nyit a nemzetköziség felé, amely nem csak azt jelenti, hogy határon túli együttesek is fellépnek, de a rendezvény utolsó napja is tartogat meglepetést ilyen téren is.

„Évről évre sokan látogatnak el a rendezvényre külföldről is, például egy hölgy egyenesen Kanadából hozta el a nagymamáját erre a néhány napra. Idén úgy döntöttünk, nyitunk a nemzetköziség felé és fellépünk többek között a kolozsvári operett együttes, az Operettissimo, akik a Te rongyos élet című zenés összeállításukkal az igazi határon túli operettet hozzák el a nézőknek. Az utolsó este pedig nem csak magyar, de orosz, angol, német, lengyel, szlovák és román nyelven is felcsendülnek az operett dallamai” – fejtette ki a művészeti vezető.

Az Operettfesztiválon immár hagyományosan számos közterületet átkeresztelnek a rendezvény négy napjára, ami idén további két helyszínnel is bővül. A tavalyi évben a Kossuth utcát Kálmán Imre utcának, az Óváros teret pedig Ábrahám Pál térnek keresztelték át az Operettfesztivál idejére, idén pedig két másik nagy operett zeneszerző előtt tisztelegnek két új másik tér felavatásával. Az Auer ligetet Eisemann Ligetnek, a Petőfi NézőPont terét pedig Zerkovitz térnek keresztelik át a rendezvény idejére. A fesztivál részletes programja a petofiszinhaz.hu oldalon olvasható.