Újraindult a fővárosi újlakás-piac

    Visszatértek a vevők a fővárosban az új lakások piacára a koronavírus-járványt követő átmeneti sokk után – derült ki az ingatlan.com, az Otthon Centrum (OC) és a Cordia szakértőinek közösen összeállított elemzéséből.

    A Cordia tapasztalatai szerint míg március és április közepe között a veszélyhelyzet kihirdetése miatt az egy évvel korábbihoz képest a felére esett az új építésű otthonok iránt érdeklődők száma, addig május már a kilábalás jeleit mutatta, és az év eleji szint közelébe tért vissza a vevői oldal aktivitása. Az elmúlt hónapban a zöldövezeti projektek iránt érdeklődők száma már csak alig néhány százalékkal maradt el a krízis előttitől, de az elmaradás a belvárosi fejlesztések esetében sem érte el a 10 százalékot.


    Az Otthon Centrum (OC) szintén az érdeklődők számának növekedését tapasztalja, sőt a kisebb lakások iránt újra megjelent a befektetői kereslet is. Az elmúlt hetekben a kijárási korlátozások vidéki lazításával párhuzamosan a telefonos és online megkeresések elérték a korlátozások bevezetése előtti szint 98 százalékát, majd Budapest megnyitásával már 129 százalékára nőttek.


    Az ingatlan.com adatai is azt mutatják, hogy a lakáspiaci forgalom az egészségügyi veszélyhelyzetet követően kezd visszatérni a régi kerékvágásba, ami nagyrészt az újlakás-piac élénkülésének köszönhető. Adataik alapján a használt lakások iránti kereslet már visszakúszott a februári szint 80-90 százalékára, az új építésű ingatlanok iránti érdeklődések száma viszont időarányosan már a 2019-es szintet is meghaladja.

    Júniusban az eladó új lakóingatlanok iránti kereslet a márciusi mélyponthoz képest már háromszorosára nőtt az ingatlanhirdetési portálon, és időarányosan a tavaly júniusi érdeklődések számát is több mint 25 százalékkal meghaladja – tették hozzá.


    Az Otthon Centrumhoz hasonlóan a Cordiánál is azt tapasztalták, hogy a piacon legnagyobb nyertesnek az átadás közeli projektek bizonyultak, ahol már a járvány előtti szintre tért vissza a vevői oldal aktivitása. Ez utóbbi azt jelzi, hogy a vásárlók is tisztában vannak azzal, hogy nem hezitálhatnak sokáig, mert gyakorlatilag napról-napra csökken az amúgy sem bőséges kínálat. A fővárosban májusban alig 370, kész lakásból válogathattak a vevők. Noha az idei év során 8000 új otthon átadása várható az értékesítés alatt álló négy lakásosnál nagyobb társasházakban, ebből a jelentős mennyiségből csupán 2000 eladatlan a Cordia átfogó, budapesti újlakás-piaci felmérése szerint – olvasható az elemzésben.