Újra itt az interaktív biológia óra

ezúttal az egzotikus hüllők világával

Az első Interaktív biológia óra több mint 50.000 családot kalauzolt el a tengeri élőlények világába. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Campona folytatja az élmények közvetítését az otthon ragadt családok számára: itt a második Interaktív biológia óra, mely a Tropicarium egzotikus hüllőinek világát mutatta be egy élő Facebook közvetítésben. A videó továbbra is bárki számára elérhető.

A koronavírus hatására családok ezrei ragadtak az otthon négy fala közt, akik így hirtelen egyszerre több kihívással szembesültek: a távoktatásra való hirtelen átállás mellett állandó nehézség a szülőknek a gyerekek lekötése is. A Campona Interaktív biológia óra sorozatának célja, hogy ezeket a családokat egy szórakoztató, de edukatív tartalommal szolgálja ki.

Az első közvetítést, mely a tengeri élővilágba kalauzolta el a nézőket, több mint 50 ezer család követte figyelemmel és több száz kérdés érkezett műsor közben, melyek nagyrészére választ kaptak az érdeklődők. A nagy sikerre való tekintettel a Campona elkészítette a második részt, mely az egzotikus hüllők mindennapjaiba engedett bepillantást.

A második Interaktív biológia óra is Facebook élő közvetítésben volt követhető. A műsor menete ezúttal is a nézők kérdéseire épült: az aligátorok, az óriáskígyók és a teknősök életét is megismerhették az érdeklődők a Tropicarium lakói közül.
“Miután az első Interaktív biológia óra élő közvetítése iránt óriási volt az érdeklődés, úgy döntöttünk, az egzotikus hüllők világát is elvisszük az otthonokba. A visszajelzések szerint nagy az igény az efféle tartalmakra, melyek egyszerre edukálnak és szórakoztatnak, mi pedig örömmel csempészünk egy kis színt a családok mindennapjaiba.” – indokolta a második rész érkezését Voith Kinga, a Campona marketingvezetője.

Az második, egzotikus hüllőkről szóló epizódot is Joós Andrea élménybiológia tanár vezette, ezúttal Bátor Gáborral, a Tropicarium munkatársával közösen. A műsor most is a nézői kérdések köré épült. Ha valaki lemaradt volna róla, a teljes adás visszanézhető az alábbi linken:
https://www.facebook.com/campona/posts/10158110066433672