Újra a moziban a mi Latyink
A szeretnivaló komédiás, aki mindenkivel képes volt elfeledtetni az összes búját-baját
A magyar Fred Astaire, aki nem csak fantasztikus tánctudásával, hanem Chaplint, Buster Keatont idéző humorával évtizedeken át elvarázsolta a közönséget, akár a világhíres is lehetett volna. Latabár Kámán azonban másképp döntött. Visszajött Magyarországra és ezt a hazai nézők sokszorosan meghálálták neki. A 30-as évektől kezdve a halálig ünnepelték színpadon, filmen. Ő lett és maradt a mi Latyink, akinek az emlékezetes alakításai az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában is láthatóak lesznek. A közönség ismét jókat nevethet a mindig brillírozó Latabár Kálmánon az Állami Áruház, az Egy szoknya, egy nadrág, a Mágnás Miska, illetve az Egy bolond százat csinált restaurált filmkockáin.
A művészdinasztiából származó Latabár Kálmán már háromévesen színpadra lépett. A vándorszínészek bizonytalan jövőjét választó szülei mellett kapott aprócska szerepet a Gül Baba operettben, amit először 1905-ben adtak elő vele Pécsett. A korabeli kritikák szerint mindenki megkönnyezte az alakítását. Nemcsak a közönség, hanem a partnereként játszó apukája is. A kezdeti sikert nem követi azonnali folytatás. Amikor Budapesten végre biztos szerződést szerez a családfő, a fiúk, Kálmán és öccse, Árpád sokszor a Teleki téri piacon bútor, terítő és más tárgyak eladásából szereznek némi bevételt a házikassza számára. Emiatt az iskolába járás néha fakultatív programmá válik a gyerekek életében.
Ha a suli nem is, a színház annál jobban vonzza őket. 14 évesen a Magyar Királyi Operaházban statisztálnak. Kálmán 1920-tól már a legendás Rákos Szidi színésziskolájában pallérozza képességeit. A pályaindulás azonban nem indul fényesen. Hiába briliáns tánctudása, mesteri rögtönzései, a sors vidékre száműzi. Egerben lehengerlő teljesítményt nyújt és mindössze öt hét után már a budapesti Várszínház ügyeletes sztárjává lép elő. A dicső korszaknak az intézmény csődje vett végett.
Sikerekkel, bukásokkal tarkított évek következnek, majd 1926-ban a neves francia impresszárió, Monsieur Barlin szerződést ajánl a két Latabárnak, akik paródia műsorokkal nyakukba veszik Európát. Párizs, Amszterdam, Brüsszel után még afrikai turnéra is vállalkoznak. Nem túlzás azt állítani, hogy megállíthatatlanul törnek a világhír felé. A korszak meghatározó német színházi rendezője, Max Reinhardt is értékeli a testvérpár tehetségét. 1928-ban már nála játszanak a bécsi Volksoperben Offenbach operettet. Élvezik a sikert, a kínálkozó lehetőségeket, mégis 1932-ben végleg úgy döntenek, hogy hazatérnek és a magyar közönségnek akarnak a továbbiakban játszani.
A külhonban pallérozott komikusi, előadói tudásuk itthon hálás fogadtatásra talált, amit teltházas előadások és Kálmán esetében filmszerepek sora fémjelez. Az időközben megházasodó színész olyan alkotásokkal írja be a nevét a háború előtti filmtörténetbe, mint az Egy szoknya, egy nadrág, az Egy bolond százat csinál, az Álomkeringő, vagy a Fizessen, nagysád!. Népszerűsége odáig nő, hogy az egyik szerepe után, Latyi Matyi néven az arcképével ellátott csokoládészeletet is piacra dobnak a dörzsölt üzletemberek. A fokozódó háborús őrület azonban őt is eléri. A szélsőséges hangadók a kikeresztelkedett Latabár letiltását követelik, ami a főváros 1944-es megszállása után vesz drámai fordulatot. A nyilasok elől családjával bujkálnia kell, és a történtek hatására súlyos cukorbeteggé váló színész az életmentő inzulinadagjaihoz is csak kalandos utakon jut hozzá.
Komédiás kedve szerencsére nem hagyja el, így a háború után azonnal munkára jelentkezik. 1945-ben már a Csárdáskirálynőben nyűgözi le az óvóhelyekről előmerészkedő fővárosiakat apja és testvére oldalán. Mégsem lehet felhőtlenül boldog. A kommunista rendszer szemében ő mégiscsak egy letűnt korszak emblematikus figurája. A tehetsége viszont vitathatatlan. Az idelátogató szovjet pártfunkcionáriusok is dőlnek a nevetéstől a játéka láttán. 1950-ben véget ér az őt körüllengő bizonytalanság. Megkapja a Kossuth-díjat. Az új éra hivatalosan is befogadta. Ez látszik abból is, hogy egymásután kapja a rászabott filmszerepeket. A Mágnás Miskától az Állami áruházon át a Fejjel a falnak című alkotásokig komikusi kelléktára teljes arzenálját felvonultatja, és a közönség minden vele töltött percért hálás, hogy őt nézve, ha rövid időre is, elfelejtheti az ötvenes évek nyomasztó valóságát.
A hatalom körében 1956-os ténykedése sem vált ki különösebb visszhangot. Retorziót sem alkalmaznak ellene. Ebben szerepet játszhat az, hogy az Operett Színház Forradalmi Bizottságának elnökeként kiáll és megvédi az intézmény igazgatóját, akit pár pályatársa lámpavasra akar felhúzni. Az életéből hátralévő 14 év már kevésbé szól karrierje újabb csúcspontjairól. Ezt egyre súlyosbodó cukorbaja amúgy sem tenné lehetővé. A közönség továbbra is imádja. Ha fellép, vastapsot kap, filmet viszont már ritkán forgat. 1970. január 11-én, mindössze 68 évesen hunyja le örökre a szemét, de az emlékezete szerencsére nem szállt vele együtt sírba. Filmjei ma is képesek mosolyt csalni a nézők arcára. Legközelebb a Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítésein bárki meggyőződhet róla, miért is ő a XX. század egyik legnagyszerűbb magyar komédiása.
