Új lendület a modern adatközpontokban és a munkavégzésben

A Dell bemutatta innovációit a tárolási- és szervertechnológiák, a hiperkonvergens infrastruktúrák, valamint a felhő alapú megoldások területén

A Dell és a Dell EMC egyedülálló módon biztosít mesterséges intelligencia, gépi tanulás és deep learning képességeket az asztali számítógépektől az adatközpontokig
A Dell várakozásai szerint 2018. első negyedévében a vállalatnak sorban 21. alkalommal sikerül majd növelnie részesedését az asztali számítógépek globális piacán, valamint nagyobb részesedést szereznie a szerverek és a tárolók piacán egyaránt
Színre lépése óta a Dell Technologies Capital 24 beruházást és 11 exitet zárt le, továbbá három 1 milliárd dollár feletti DTC portfólió nyilvános tőzsdei bevezetését végezte el

Michael Dell, a Dell Technologies elnök-vezérigazgatója nyitotta meg az informatika világának egyik legrangosabb eseményét, a Dell Technologies World 2018 konferenciát. A rendezvényre körülbelül 14 ezer látogatót vártak, és további 35 ezren követték élőben a virtuális Dell Technologies World közvetítéseit és letölthető videóit, hogy megtapasztalják, elképzeljék és megvalósíthassák a digitális jövőt. Az eseményen a vállalat körvonalazta üzleti szempontból legfontosabb prioritásait, illetve bemutatta hogyan bővítette az iparágban legátfogóbbnak és leginnovatívabbnak számító termékkínálatát, amely a peremhálózatokat, központi rendszereket és a felhő alapú számítástechnikát egyaránt lefedi.

Minden egy kézből a digitális jövő megvalósításához
Alapjaiban változtatják meg az informatikát az új technológiai trendek, köztük a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az IoT és a szoftveralapú megoldások, melyek a vállalatok informatikai stratégiájának megtervezése során is rendkívül fontos szerepet játszanak. A szervezetek arra törekednek, hogy lépést tartsanak a digitalizációval és a lehető leghatékonyabban dolgozzák fel és kezeljék adataikat.

A Dell Technologies szerint a jobb eredmények eléréséhez át kell formálni az informatikát, és a versenyképességhez több valós idejű, kisebb késleltetésű megoldásra és modern adatközpontra van szükség. Ennek jegyében a vállalat olyan újításokat mutatott be átfogó termék- és megoldásportfóliójában, amelyek segítséget nyújtanak az ügyfeleknek az informatikai és biztonsági rendszerek, valamint a munkaerő átalakításában:

A Dell és a Dell EMC egyedülálló módon biztosít mesterséges intelligencia, gépi tanulás és deep learning képességeket az asztali számítógépektől kezdve egészen az adatközpontokig, a Dell EMC PowerEdge szerverek, a PowerMax tárolási megoldások és a Dell Precision munkaállomások új funkciói révén. További információ a kapcsolódó közleményben.
A Dell EMC bemutatta modern adatközponti megoldásait, köztük az NVME-kompatibilis Dell EMC PowerMax vállalati szintű, teljesen flash-alapú tárolótömböt és a Dell EMC XtremIO új replikációs funkcióit, emellett bepillantást engedett az új Dell EMC PowerEdge MX moduláris infrastruktúrájába. További információ a kapcsolódó közleményben.
A hiperkonvergens infrastruktúra (HCI) területén1 piacvezetőnek számító Dell EMC számos fejlesztéssel bővítette a Dell EMC VxRailt, illetve a Dell EMC VxRack SDDC-t, melyek megkönnyítik a VMware-alapú többfelhős megoldások bevezetését. További információ a kapcsolódó közleményben.
A Dell az ügyfelek visszajelzései alapján új funkciókkal bővítette a VDI Complete megoldásokat, és bemutatta eddigi legsokoldalúbb vékony kliensét. További információ a kapcsolódó közleményben.
A Virtustream kockázatkezelési és megfelelőség-figyelési szolgáltatása, a Viewtrust mostantól szolgáltatásként kínált szoftverként (SaaS) is támogatott. További információ a kapcsolódó közleményben.
A Virtustream új lehetőségeket teremt az egészségügyi szektorban, a mostantól elérhető katasztrófa utáni helyreállítási lehetőségekkel, illetve az SAP egészségügyi megoldását is elérhetővé teszi az S/4 HANA® rendszeren. További információ a kapcsolódó közleményben.
A VMware ismertette vízióját a felhő alapú virtuális hálózatról (Virtual Cloud Network), illetve bemutatta új VMware NSX hálózatkezelési és biztonsági portfólióját, amely egységes, kiterjedt kapcsolódási és biztonsági megoldást nyújt az alkalmazások és adatok számára, függetlenül azok helyétől. További információ a kapcsolódó közleményben.

„A Dell Technologies World eseményen megoszthatjuk elképzeléseinket arról, hogyan segíti elő a technológia az ember fejlődését a világ minden szegletében. Az esemény remek lehetőség, hogy megmutassuk hogyan teszik ügyfeleink – kicsik és nagyok egyaránt – a technológia használatával jobb hellyé ezt a világot, akár folyamatok, akár egész iparágak újragondolásával. Gyakran esik szó arról, hogyan segíthet a technológia az előttünk álló legnagyobb kihívások leküzdésében: most minden korábbinál nagyobb lépéseket teszünk ezen a téren” – mondta Michael Dell, a Dell Technologies elnök-vezérigazgatója.

A Dell Technologies bír a legnagyobb piaci részesedéssel az olyan kulcsfontosságú területeken, mint a szerverek és a tárolók piaca. A 2018-as első naptári negyedév iparági piaci részesedési mutatói alapján a vállalat várhatóan ebben a negyedévben sorozatban a 21. alkalommal is növeli részesedését az asztali számítógépek területén, illetve nagyobb részesedést szerez a szerverek és a tárolók piacán is.

A Dell Technologies eredményeivel kapcsolatos legfontosabb bejelentések:

A Dell Technologies Capital erőteljes befektetői lendületet vett. Színre lépése óta a vállalat kockázatitőke-befektetői tevékenysége során 24 befektetést és 11 exitet hajtott végre portfóliójából. Ezek közül három vállalatnak az elmúlt hét hónapban megtörtént a nyilvános tőzsdei bevezetése (IPO) is. Mindhárom „unikornis”, azaz 1 milliárd dollárosnál nagyobb piaci értékű, magántulajdonú startup volt, együttes piaci értékük több mint 11 milliárd dollár. További információ a kapcsolódó közleményben
A Dell Technologies olyan új programok, ösztönző eszközök és megoldások alkalmazására törekszik, amelyek segítségével értékesítési partnerei gyorsabban képesek biztosítani a digitális, informatikai, biztonsági és munkahelyi átalakulást ügyfeleik számára. További információ a kapcsolódó közleményben

További információ
Kövesse a Dell Technologies újdonságait: Twitter, Facebook, YouTube and LinkedIn
Dell Technologies World Online Press Kit
Tekintse meg a Dell Technologies World letölthető videóit
Kövesse a legújabb híreket: @Dell or @DellEMCNews