Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap

.

Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabjához, a Kálmán-naphoz a film forgalmazója, a Budapest Film új, hivatalos előzetest és plakátot készített, melyek a filmben keserédes humorral,bravúrosan bemutatott egymás mellett való elbeszélést hangsúlyozzák. A Kálmán-nap március 14-én debütál a mozikban!



A Kálmán-nap mozi előzetesét Bouandel Doraya, a Robbit Creative trailer vágója, egyben az koncepció megálmodója így mutatja be: „Miközben mindenki csak mondja a magáét, és alig várja, hogy megkapja a megfelelő figyelmet és szeretetet, elfogy egy üveg pálinka, a dráma pedig ott bújik valahol a harmadik és negyedik feles között – ezt a sztorit szerettük volna elmesélni a Kálmán-nap trailerében.

Az alap zenei ötlet az egyik főhős dúdolásának továbbvitele volt. Olyan zenét kerestünk, amely műfajában és stílusában visszaadja a film hangulatát, és rá tud kapcsolódni erre a dúdolásra. A történetmesélést pedig minimál szinten tartottuk. Az volt a cél, hogy a filmben bravúrosan bemutatott egymás mellett való elbeszélést hangsúlyozzuk.”

Kálmánhoz és Olgához vendégségbe érkezik Levente és Zita. A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek. Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja is a színpadról kerül a filmvászonra. Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A történet megtévesztően egyszerű és hétköznapi, amit az apró részletek tesznek lenyűgözővé.

A Kálmán-napban Hajdu Szabolcs, Tóth Orsi, Földeáki Nóra, Szabó Domokos és Gelányi Imre láthatóak. Rendező-forgatókönyvíró és zene Hajdu Szabolcs, operatőr Bántó Csaba, jelmeztervező Pető Kata készítette. A film vágója Zuzana Cséplő ASFS, a hangért Dusan Kozak volt a felelős. A Kálmán-nap a Látókép Ensemble, az MPhilms és a Stark Sales produkciójában készült, producerei Hajdu Szabolcs, Prikler Mátyás és Jim Stark. Co-producerek Dan Wechsler, Andreas Roald, Jamal Zeinal-Zade, Szirmai Árpád, Rajna Gábor, Faragó Attila és Petrányi Viktória. Produkciós menedzserek Gálovits Zoltán és Martina Agricolová. A független film létrejöttét a Szlovák Audiovizuális Alap, illetve számos magyarországi egyéni és civil közösség támogatta.

A Kálmán-nap hivatalos előzetese YouTube: https://youtu.be/Pe7LhAXOJgw

Kálmán-nap Facebook: https://www.facebook.com/kalmannap