Új démonok jönnek

A mozivilág egyik legfrissebb és legeredményesebb trendje, hogy a filmek nem egyesével, hanem univerzumok részeként születnek – és az elmúlt idők egyik legsikeresebb horroruniverzuma a Démonok között-é, amelyből újabb és újabb leágazások (az Annabelle és Az apáca) is sarjadtak. Az idén nyáron a mozikba kerülő Annabelle 3.-ban természetesen felbukkan a két alapszereplő, a Warren-házaspárt életre keltő Patrick Wilson és Vera Farmiga is. A színésznő úgy gondol a forgatásra mint edzőtáborozásra: felkészülésre a Démonok között új részének elkészítésére.

– Készülünk a Démonok között 3.-ra, és úgy látszik, tényleg elképesztő lesz. Nagyon nagy lesz. Az, hogy az Annabelle 3.-ban újra eljátszhattam Lorraine Warrent, segített visszazökkennem ebbe a világba. Mintha éneklés előtt skáláznék egy jót – nyilatkozta Farmiga.

A Démonok között különlegessége, hogy megtörtént paranormális eseményeket dolgoz fel. Ebben az epizódban az USA bűnügyi történetének egyetlen olyan esete került be a forgatókönyvbe, amikor a gyanúsított azzal védekezett, hogy tettét egy démon parancsára hajtotta végre – és a Warren házaspár segített az ügy tisztázásban.

A legközelebb A gyászoló asszony átka érkezik a mozikba az univerzum megalkotójától, James Wan producertől, de a nyáron még láthatjuk a démoni baba, az Annabelle 3. történetét. Azután hamarosan indul a Démonok között 3. forgatása, hogy jövő szeptemberben már az is a mozikban rémiszthesse halálra a nézőket.

IC Press