Itt az első Blokád előzetes

Itt az első Blokád előzetes

Félidejéhez érkezett a nagyszabású magyar történelmi film, a Blokád forgatása, aminek a most debütáló első előzetesén keresztül a közönség is betekintést kaphat a tervek szerint 2022. október 27-én mozikba érkező alkotásba.

A Blokád első előzetese itt érhető el: https://youtu.be/W89ZAf-198s

A Blokád című filmben Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát.  Taxisok tüntetnek az Országháznál a drasztikus benzináremelés ellen. A demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd hamarosan az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben. Mit tegyen, hogyan, milyen eszközökkel lesz képest ezt a helyzetet megoldani?

A film nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe enged bepillantást.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Blokád főszerepeit ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán mellett Gáspár Tibor, Szacsvay László, Végh Zsolt, illetve Tóth Ildikó alakítja. A rendezői feladatokat az idén szeptemberben bemutatott Kittenberger – Az utolsó vadászat alkotója, Tősér Ádám látja el. A producer Lajos Tamás, kreatív producer és forgatókönyvíró az Apró mesék-et, a Félvilág-ot és az Örök tel-et is jegyző Köbli Norbert. A film egyedi képi világáért A játszma és a Post Mortem operatőre, Nagy András felel. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde.

A Blokád tervezett mozibemutatójának időpontja: 2022. október 27.