Több szerv károsodását okozó gyulladást okozhat a koronavírus-fertőzés

    Hosszan tartó testi-lelki betegséget is okozhat a koronavírus-fertőzés – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott, csütörtökön megjelent interjúban Vályi-Nagy István, a súlyos koronavírus-betegek kezelésére első helyen kijelölt Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

    Leszögezte, nem igaz, hogy egyszerű betegségről van szó, olyanról, mint egy szimpla tüdőgyulladás. A lélegeztetés, az oxigénterápia nagyon fontos, de nem befolyásolja azokat a tényezőket, amelyek komplex szervi károsodásokat okoznak, és amibe végül belehalnak a betegek. A koronavírus-fertőzés szövődményeként súlyos, több szerv károsodását okozó gyulladás alakulhat ki – fejtette ki hozzátéve, hogy ezek megelőzésére, illetve kezelésére többféle, innovatív terápia is rendelkezésre áll.

https://www.facebook.com/bertapress/posts/3601258906564953


    Vályi-Nagy István elmondta, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban a járvány kezdete óta 689 igazolt koronavírus-fertőzött fekvőbeteget láttak el, ami több mint kétszer annyi, mint a sorban második ellátó intézményben kezeltek száma. Kijelentette, hogy a középsúlyos és súlyos koronavírus-betegek kezelésére első helyen kijelölt intézmény mind technológiailag, mind szakmailag, mind a megszerzett rutin szempontjából a legfelkészültebb kórház.


    A főigazgató kitért arra, hogy a 689 páciens közül százkilencen kerültek intenzív osztályra, és szinte mindenkit lélegeztetni kellett, 95 százalékukat gép által. Beszámolt arról, hogy az intenzív osztályon átlagosan 35-40 nap a kezelési idő, a két szélsőérték 21 és 60 nap volt. Az innovatív terápiák hatására mindazonáltal lényegesen lerövidül a lélegeztetés ideje, sok betegüket viszonylag hamar le tudták venni a gépről.


    Beszélt Vályi-Nagy István arról is, hogy genetikailag nem vagyunk egyformán fogékonyak erre a betegségre: egyesek akkor sem kapják el, ha szoros kontaktszemélyként élnek együtt egy fertőzöttel, míg másoknál a gyógyulást követően is huzamosabb ideig fennmaradnak bizonyos maradványtünetek.


    Hozzátette, mivel az idősebb emberek szervei már elhasználódottabbak, mint a fiataloké, ezért válnak főként ők a járvány áldozataivá. Ha pedig ehhez még valamilyen krónikus betegség is társul, akkor tovább csökken a túlélés esélye.


    A főigazgató emlékeztetett arra is, hogy márciusban Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére kutatási konzorcium alakult, melynek tevékenységét Vályi-Nagy István koordinálja. “Jelenleg mind a Dél-pesti Centrumkórházban, mind a többi kijelölt kórházban emelkedik a Covid-betegek száma, ezért a kutatási célok mellett a terápiás eljárásokat is össze kell hangolni, illetve frissíteni kell, mert ezekben van némi változás a járvány első hullámához képest. Célunk, hogy a legrövidebb időn belül összeállítsuk és rögzítsük a betegek diagnosztikus és kezelési lehetőségeit, illetve algoritmusát, és ezeket eljuttassuk a többi kórháznak is” – emelte ki.

https://tesztalelkemindennek.hu/2020/10/01/a-tesztek-alapjan-atekony-a-favipiravir-kezdodhet-a-magyar-betegek-kezelese/