Több mint negyvenezer látogatóra számítanak az Educatio kiállítás szervezői

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Több mint negyvenezer látogatóra számítanak a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon – közölte Maszlavér Gábor, a kiállítás főszervezője az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

A magyar felsőoktatási szereplők mellett 25 nemzetközi partnerrel is megismerkedhetnek a látogatók január 18. és 20. között a Hungexpón.

A rendezvényen az intézmények bemutatkozása mellett a diákok információhoz juthatnak a különböző ösztöndíjakról, az egyes szakmákról, a duális képzésekről, nyelviskolákról, kollégiumokról, megismerhetik az átképzési lehetőségeket és karrierépítési tanácsokat is kaphatnak. Emellett az Oktatási Hivatal standjánál pályaorientációs tanácsadással készülnek az érdeklődők számára – közölte a főszervező.

Elmondta: bíznak benne, hogy a rendezvény be tudja tölteni egy Kárpát-medencei szintű felsőoktatási kiállítás szerepét, ahol nemcsak a kiállítók, hanem a látogatók egy része is külföldről érkezik.

Kitért arra is: a rendezvény a pedagógusok számára is hasznos lehet, a szakma újdonságairól, korszerű taneszközökről és módszerekről tájékozódhatnak.

 

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .