Több mint négymilliárd forint a főnyeremény az Ötöslottón

    Csaknem fél éve halmozódik az Ötöslottó főnyereménye: négymilliárd forintot vihet haza, aki ezen a héten helyesen tippeli meg a számokat – közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

    Azt írták, hogy tavaly június vége óta halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, és ha a héten sem lesz nyertes, akkor a következő összeg már a játék történetének negyedik legmagasabb egyéni jackpotját jelentheti.


    Az eddigi legnagyobb nyereményt 2020. március 28-án vitte el egy szerencsés játékos, ennek összege csaknem 6,5 milliárd forint volt – tették hozzá.


    Közölték azt is, hogy az Eurojackpotot játszók is nagy nyereményre számíthatnak, ugyanis 13 hét halmozódás után majdnem 46 milliárd forint várja azt a szerencsést, aki egymaga találja el hibátlanul az 5+2 számot.

Jelentős forgalombővülést vár lakásnyeremény játékától a Szerencsejáték Zrt.