Több mint 200 ezer font kártérítést nyert a BBC-től és a rendőrségtől Cliff Richard
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Több százezer font kártérítést nyert a BBC-től és a rendőrségtől Cliff Richard, akit négy évvel ezelőtt gyermekmolesztálási vád ért.
A londoni felsőbíróság szerdai végzése alapján a brit közszolgálati médiatársaság és Dél-Yorkshire megye rendőrsége összesen 210 ezer fontot (77 millió forintot) köteles fizetni a 77 éves angol popveteránnak.
Az ügy közvetlen előzményeként Sir Cliff házát évtizedekkel ezelőtti szexuális visszaélések gyanúja miatt 2014 augusztusában átkutatták a rendőrök, és ezt a BBC a helyszínről, élő adásban közvetítette.
Az énekest négy férfi jelentette fel, azt állítva, hogy a popsztár szexuális bűncselekményeket követett el ellenük. E bűncselekmények a feljelentők szerint 1953 és 1984 között, az ő gyermekkorukban történtek.
Cliff Richard a komoly nemzetközi feltűnést keltő házkutatás idején portugáliai nyaralójában tartózkodott, ám nem sokkal később hazatért, és önként megjelent a területileg illetékes Dél-Yorkshire megyei rendőrségen, ahol kihallgatták.
A popsztárt nem vették őrizetbe és vádat sem emeltek ellene, az ügyészség pedig 2016 júniusában közölte, hogy bizonyíték hiányában megszünteti a vizsgálatot.
Sir Cliff az eljárás során végig teljesen megalapozatlannak és hamisnak minősítette a feljelentésben foglalt állításokat, és már a házkutatás után kilátásba helyezte, hogy kártérítési pert indít a BBC és az ügyben eljáró rendőrkapitányság ellen magánéletéhez fűződő jogainak durva megsértése címén.
Ezt két éve meg is tette, és ebben az ügyben hozott a BBC számára súlyosan elmarasztaló ítéletet szerdán a londoni felsőbíróság eljáró tanácsa.
A bírói testület 122 oldalas végzése kimondja, hogy a BBC jogi megalapozottság nélkül, súlyosan és “bizonyos mértékig szenzációhajhász” módon megsértette az énekes magánéleti jogait.
A határozat elvetette a BBC azon érvelését, hogy a házkutatás közvetítése a szólás- és a sajtószabadság elvei alapján indokolt volt.
A BBC úgy keveredett az ügybe, hogy 24 órás hírtelevíziójának stábja, amelyet a rendőrség az időközben kiszivárgott üzenetváltások tanúsága szerint előre értesített, már a helyszínen várta a házkutatásra érkező rendőri egységet és egyenes adásban közvetítette a fejleményeket.
A házkutatást a nézők a földről és a levegőből is figyelemmel kísérhették, a BBC ugyanis egy helikoptert is a helyszínre küldött. A helikopteres stáb kamerái a ház ablakain keresztül arról is részletekbe menő közeli képeket sugároztak, ahogy a rendőrök Sir Cliff személyes holmijában kutakodnak.
Az ügyben parlamenti vizsgálat is lezajlott, amely megállapította, hogy bár a BBC a rendőrséggel folytatott együttműködése során a maga részéről megfelelően járt el, a házkutatás élő közvetítése azonban ennek ellenére “óriási, helyrehozhatatlan károkat” okozott Sir Cliff Richard közmegítélésében.
A londoni felsőbíróság szerdai végzése szerint a popsztárnak megítélt 210 ezer font kártérítésből a BBC-nek 65 százalékot, Dél-Yorkshire megye rendőrségének 35 százalékot kell kifizetnie.
Sir Cliff a rendőrséggel két éve peren kívül megállapodott egy 400 ezer fontos kártérítésről is.
A szerdai végzés kihirdetése után az énekes ügyvédje a bíróság előtt felolvasott nyilatkozatában leszögezte: ügyfele a BBC-vel is hasonló megállapodásra törekedett, és “méltányosan járt volna el” a kártérítés összegének meghatározásában, ha a médiatársaság ebbe beleegyezett volna.
Az ügyvéd szerint azonban a BBC még bocsánatot sem volt hajlandó kérni és folyamatosan azt hirdette, hogy a történtek a közérdeket szolgáló újságírás határain belül maradtak.
“Most már tudjuk, hogy ez nem így volt” – tette hozzá a jogi képviselő, hangsúlyozva, hogy a szerdán megítélt anyagi kártérítés a legmagasabbak közé tartozik az angol jogtörténetben hasonló ügyek esetében.
Sir Cliff, aki ügyvédje mellett állt a nyilatkozat felolvasása idején, csak annyit mondott az újságírók kérdéseire, hogy túláradó érzelmei miatt nem tud nyilatkozni, majd távozott is a bíróság elől.
Cliff Richard minden idők egyik legsikeresebb brit könnyűzenei előadóművésze, karrierje során 21,5 millió lemeze fogyott, kétszer képviselte Nagy-Britanniát az Eurovíziós Dalfesztiválon.
II. Erzsébet királynő 1995-ben emelte az énekest a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra.