Titus Andronicus

William Shakespeare: Titus Andronicus

tragédia

(Átdolgozta: Thuróczy Katalin)

Rendező: Pálfi György

Bemutató:

Weöres Sándor Színház, Szombathely

2018.november 30. 19 óra, Nagyszínpad

 

 

Pálfi György állítja színpadra Shakespeare : Titus Andronicus című tragédiáját, melynek premierje 2018.november 30-án, pénteken lesz Szombathelyen, a Weöres Sándor  Színházban. Pálfi Györgynek ez lesz az első színházi rendezése Szombathelyen.

 

Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet.

 

A római nép hosszú évek óta háborúban áll a gótokkal, hadvezérük Titus Andronicus. Miközben a császár halálát követő belviszályok gyengítik a római birodalmat, Titus a gótokon aratott győzelmei által egyre nagyobb befolyást szerez a döntéshozók szűk körében. A kor, melyben Titus mindent megtesz azért, hogy becsületes, tiszta ember maradjon, veszélyes, kiszámíthatatlan. A hadvezér hiába igyekszik, egész családja végzetes helyzetbe kerül. A Titus által Rómába hozott foglyok, köztük a gót királynő, Tamora, olyan cselszövést eszelnek ki, melyben csak azok maradhatnak pozícióban, akik semmitől sem rettennek vissza, még emberi mivoltuk elvesztésétől sem.

 

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója elmondta:

 

„Pálfi György a Taxidermia című filmmel lett ismert és elismert a magyar film- és színházi világban. Utána több filmmel is felhívta magára a figyelmet. Nekem a Szabadesés című filmjében volt szerencsém vele munkában is találkozni. Kevés az a filmrendező, aki a színész munkájában ennyire figyelmes és segítőkész lenne. Amikor megtudtuk, hogy színházi rendezésre is vállalkozik (TRIP Színház, Engedj be), úgy gondoltam, hogy a szombathelyi társulat fogékony arra a világra, mely Pálfi György munkáiban érzékelhető. Különösen érvényes lehet ez Shakespeare Titus Andronicus darabjára, melynek színpadra állítása nagy kihívás a rendezőnek és a Weöres Sándor Színháznak egyaránt.”

 

 

 

 

Szereplők:

 

Titus Andronicus – Bajomi Nagy György

Saturninus – Orosz Róbert

Tamora, gót királynő – Gubík Ági

Lavinia, Titus lánya – Gonda Kata

Demetrius, Tamora fia – Jámbor Nándor

Chiron, Tamora fia – Kenderes Csaba

Bassianus, Saturninus öccse – Horváth Ákos

Aaron, Tamora testőrparancsnoka – Antal D. Csaba

Marcus Andronicus, Titus bátyja – Szerémi Zoltán

Lucius, Titus fia – Endrődy Krisztián

Bolond – Kálmánchelyi Zoltán

Dajka – Kiss Mari

Road 1.- Trokán Péter

Road 2.- Avass Attila

Quintus, Titus fia – Balogh János

Martius, Titus fia – Szabó Róbert Endre

Mutious, Titus fia 20-25 – Matusek Attila

Publius és Alarbus – Kelemen Zoltán

ifj. Lucius, Lucius fia, Titus unokája – Ujhelyi Barna

 

 

Jelmeztervező: Müller Kata

Díszlettervező: Törőcsik Ambrus

Mozgás: Móri Csaba

Kellékes: Pados Bernát, Gayer Helga

Súgó: Papp-Ionescu Dóra

Ügyelő: Bors Gyula

Rendezőasszisztens: M. Kapornaki Rita

Rendező: Pálfi György

 

Bemutató: 2018. november 30. 19 óra, Nagyszínpad

 

További részletek: http://www.wssz.hu/tartalom/cikk/titus-andronicus

 

Próbafotók letölthetők:

https://www.dropbox.com/sh/ov6w4bcpvhu2y5z/AACafFvmM5LCueQM9nNMQERXa?dl=0

 

Credit: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház