„Ti még mindig együtt?”

Megérkezett az Együtt kezdtük hosszú előzetese

Az augusztus 4-től látható új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük sok tekintetben egyedülálló a mostani mozis felhozatalban. Abban biztosan példanélküli, hogy a film főszerepeit kilenc figyelemre méltó fiatal színészre osztotta a második nagyjátékfilmjét jegyző rendező, Kerékgyártó Yvonne. Az elsöprő, bulis hétvége eseményeit elmesélő történetben pedig mindannyian lehetőséget is kaptak izgalmas alakításokra. Sokat, de természetesen nem mindent, árul el róluk a film ma debütáló hosszú előzetese, amiből kiderül, hogy miért szédítő élmény egy balatoni esküvő és a tízéves osztálytalálkozó, pláne együtt.

Közös célunk volt a producerekkel, hogy olyan színészeket mutassunk meg, akikről még sokat fognak hallani a nézők a jövőben. A válogatás közel féléven keresztül tartott, a COVID miatt virtuális castingokkal, majd a korlátozások enyhítésével személyes meghallgatásokkal. Aztán a próbákat már a kiválasztottakkal, Jakab Balázzsal, Kövesi Zsomborral, Mosolygó Sárával, Lelkes Botonddal, Kanyó Katával, Mészöly Annával, Nagy Márkkal, Koós Boglárkával és Hrisztov Tomával kezdtük meg. Hozzájuk kerestem azokat a színészeket, akik a további fontosabb szerepeket alakítják a filmben. Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Jordán Tamás, Kerekes Éva, Péterfy Bori, vagy Zsurzs Kati a kezdetektől fogva nagyon sokat adtak hozzá a közös munkához.” – mondta Kerékgyártó Yvonne, aki Mandel Helga casting direktorral és az Aranyéletből ismert színész-rendezővel, Olasz Renátóval dolgozott a szereposztáson. Hozzátette, hogy arra nagyon odafigyeltek, hogy olyan színészeket válasszanak, akik kamaszként is hitelesek, mert az érettségiző fiatalokat és a tíz évvel idősebb énjüket természetesen ugyanazok játszották el a kamerák előtt.

Mosolygó Sárának különösen emlékezetesek maradtak az előkészületek. Ő számos jelenetben játszik együtt egy angol anyanyelvű színésszel, ezért online szereplőválogatásokon keresték meg a filmbéli partnerét, ami sok szempontból nehezített helyzetet jelentett.

„Amennyire lehetett ezeken az online találkozásokon igyekeztünk lemérni azt, hogy milyen a közös munka, van-e köztünk kémia. A végén egyértelmű volt számomra is, hogy a Prágában élő amerikai színész, Joe Weintraub a legjobb jelölt James szerepére. Arra viszont nem számítottam, hogy amikor élőben találkoztunk, teljesen más volt, mint az, akit eljátszott a filmben.” – mesélte az Együtt kezdtükben Franciskát megformáló színésznő.

Hozzá hasonlóan Lelkes Botondban is mély nyomokat hagyott az Együtt kezdtük szereplőválogatása.

Az első személyes meghallgatásomon a film egyik drámai jelenetét kérték tőlem. Ekkor még nem volt kiválasztva a filmbéli partnerem, a Nórit játszó Koós Boglárka, ezért a casting direktor Mandel Helga segített, míg én ebbe a felkavaró, párkapcsolati krízis szituációba próbáltam belehelyezkedni. A jelenet alatt végig úgy éreztem sikerül elérnem a kívánt hatást, és ezt Helgán is láttam, akinek könnyek szöktek a szemébe, Benett szerepét pedig én kaptam meg.” – idézte fel a színész az Együtt kezdtükhöz fűződő, egyik első élményét, amit a forgatáson még sok más, emlékezetes pillanat követett.

Köszönhetően annak, hogy a stáb tavaly nyáron több hétre leköltözött a Balatonra, hogy ott rögzítsék a film főbb jeleneteit, az egykori 12.c. esküvővel kísért, tízéves osztálytalálkozós, hatalmas tóparti buliját. Ebből ad jókora ízelítőt az Együtt kezdtük ma debütáló hosszú előzetese, amiben fény derül arra, hogy annak idején kinek, ki tetszett, mit bántak meg egykor és mit szeretnének ma a fiatalok. A főszereplők élete mindezeken túl külön – külön, de együtt is, válaszút elé kerül, ami lehetőséget ad nekik, hogy helyrehozzák, vagy újrakezdjék az eddigieket, de főleg átgondolják a hogyan továbbot. Viszont az már nem ebből az előzetesből, hanem az augusztus 4-től, a mozikban látható filmből fog a nézők számára is világossá válni.

Az Együtt kezdtük a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a SPARKS Kft. gyártásában és az RTL Magyarország koprodukciós partneri együttműködésével készült. Rendezője Kerékgyártó Yvonne, a forgatókönyvét Szentgyörgyi Bálint, Boros O. István és Maruszki Balázs írták.   A kamera mögött Babos Tamás operatőr foglalt helyet, a látványtervezésért Valcz Gábor felelt. A jelmeztervező Oehler Diana, a vágó Duszka Péter Gábor, a zeneszerző Felcser Máté volt. A film produceri teendőit Romwalter Judit és Pék Csaba látták el. Az Együtt kezdtük augusztus 4-től látható a hazai mozikban az InterCom forgalmazásában.

Együtt kezdtük előzetes: