Tetőszigeteléssel akár még ebben a fűtési szezonban is 25%-kal csökkenthetjük a fűtésszámlát

Magyarországon 70%-ban a lakossági fűtés a felelős a téli szezon kezdetén megnövekvő szállópor-koncentrációért, mely növeli a szmog kialakulásának lehetőségét is. A Knauf Insulation szakemberei szerint ennek oka leginkább az, hogy 10-ből csupán 2 magyar családi ház megfelelően hőszigetelt, a fennmaradó 8 nem, vagy csak részben szigetelt ingatlan többlet energiafogyasztása pedig nagymértékben hozzájárul a rossz minőségű, szállóporral terhelt levegőhöz. Az ingatlanok hőszigetelésével ugyanakkor jelentősen, akár 50%-kal is csökkenthető lenne nem csak a családok fűtési költsége, de a levegő finomszemcse tartalma is.

 

A szállópornak nevezett, 10 mikron átmérőjű, vagyis az emberi hajszál átmérőjével megegyező méretű szennyező részecskék eltérő forrásokból, de leginkább a fosszilis tüzelőanyagok nagymértékű felhasználásával kerülnek a levegőbe, és bizonyos földrajzi és időjárási körülmények mellett szmogot, azaz füst-ködöt idézhetnek elő. Mikroszkopikus méretük miatt a szállópor részecskék ingerlik a szem kötőhártyáját, a nyálkahártyát és a légutakon keresztül pedig könnyen bejutnak tüdőnkbe, amelynek következtében, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint Magyarországon évente több mint 14 ezer ember hal meg idő előtt a levegőszennyezés következtében.

 

Magyarországon a szállópor egyik fő előidézője, a belsőégésű motorok mellett az, hogy a családi ház állomány 80%-a, azaz mintegy 2,1 millió lakóépület egyáltalán nem, vagy nem megfelelően hőszigetelt, miközben a lakosság európai átlagban is magas hányada, közel 37%-a fosszilis energia felhasználásával fűt. Mintegy 800 ezerre tehető azon háztartások száma, amelyek fával, szénnel, alacsony fűtőértékű lignittel, de gyakran hulladékok – köztük műanyag hulladék – elégetésével fűtik energiapazarló ingatlanjaikat.

 

Épületeink, ezen belül is elsősorban az 1980 előtt épült családi házak szigetelése ugyanakkor nem csak egészségünket, de pénztárcánkat is számottevő mértékben kímélné.

 

„A családi házak teljes körű szigetelésével akár 50%-kal is csökkenthetőek a fűtési költségek. Ha a tél beállta előtt már nincs elég időnk a homlokzati hőszigetelésre, akkor akár csak a tető, födém saját magunk által elvégezhető hőszigetelésével is 25%-os energia és költségmegtakarítást érhetünk el. Ehhez nem kell mást tennünk, mint üveggyapot szigetelőanyagot végigteríteni a padláson” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvetető igazgatója. „Egy átlagos, nem szigetelt 100 m2-es családi ház fűtésköltsége az 50.000 forintot is meghaladhatja havonta. Országos szinten ezért akár 10 milliárd forintot is megspórolhatnánk csak azzal, ha az összes családi ház tetejét megfelelően szigetelnénk, ami a szállópor koncentrációt is hasonló nagyságrendben csökkenthetné” – tette hozzá a szakember.