Tavalyi nyertes slágere után a Compact Disco így folytatja

A múlt év legjátszottabb, rádiós listavezető dala lett a Compact Disco a „Minden rendben” című slágere, amelynek sikere után egy őszre rezonáló felvétellel jelentkezik. A jellegzetes „kompaktos” elektronikus hangzással érkező “A múltunk nem felejt” című dal egy animációs klippel egészül ki, amit a Schola Europa Akadémia Mozgókép és animáció-készítő szakos tanulói készítettek Száraz Tamás vezetésével.

A Compact Disco Hősökkel közösen készült zenéjénél működött először közre a zeneszerző, producer Diaz – a vidám felütésű „Minden rendben” alatt kialakult, jó munkakapcsolatra felbuzdulva Walkó Csaba és Pál Gábor ismét szívesen működött együtt vele „A múltunk nem felejt” című trackben. Most azonban a Compact Disco a lombhullás eljöttével elégikusabb gyökereihez nyúlt vissza és ahhoz a hangzáshoz, amitől az elmúlt évek úttörő alternatív popzenét és elektronikus zenét ötvöző crossover formációjává tették.

 „A múltunk nem felejt” alapból egy csápolós, igazi Compact Disco-szerzemény lett, de a dalt felruháztuk egy mély, elgondolkodtató mondanivalóval. A hideg és sötétség kihozza az emberekből a nosztalgiát és sajnos nem a jó értelemben. Előfordul, hogy észre sem vesszük és kesergünk a múlton. Nem szabad hagynunk, hogy a negatív dolgok a hatalmukba kerítsenek, tekintsünk előre és a megoldásra” – osztotta meg a frontember, Walkó Csaba.

Csaba azt is elárulta, miként küzd meg az olykor a nehéz emlékekkel:

„Jelenleg kiegyensúlyozott életet élek mind a karrieremben, mind a magánéletemben, megtanultam felülkerekedni a múltbéli sérelmeimen, nagy támaszom a kisfiamon kívül a sport. Lassan 10 éve futok és ez rengeteget segít, úgy fogalmaznék, hogy átalakítja az energiáimat, gondolkodni is van időm. De ez nemcsak a nehézségekben segít, hanem abban is, hogy kiélhessem a mozgásigényemet, mivel egy rettenetesen örökmozgó ember vagyok, ha telefonálok vagy alkotok is állandóan jár a lábam!”

Az újdonság egy izgalmas animációs videót is kapott, amelyet a Schola Europa Akadémiai diákjai készítettek el. „Szeretnénk támogatni a karrierük elején járó tehetségek előrelépését, így nagyon örültünk, hogy elvállalták a „A múltunk nem felejt” kisfilmjét. Már régóta szerettünk volna egy ilyen típusú videóklipet. Többféle vizuális technikát alkalmaz, halloweeni hangulatot ébreszt a klip, szerintünk nagyon jól sikerült!” – tette hozzá az énekes-dalszerző.

Hallgasd meg itt!