Tavaly több mint négyszáz szervátültetés volt Magyarországon

Tavaly több mint négyszáz szervátültetést végeztek Magyarországon, ebből körülbelül ötven élődonoros volt – közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

    Berente Judit azt mondta, Magyarországon leggyakrabban vesét ültetnek át, ezt követi a máj, majd a szív és végül a tüdő.
 

   A szervek nagy részét Magyarországon veszik ki, de az Eurotransplanttól is érkezhet szerv – tudatta.
 

   Ismertette, a szervadományozás anonim, a szervátültetettek viszont szeretnének köszönetet mondani a donornak, ezért a szövetség 2001-ben kopjafát állított a budapesti Fiumei úton, hogy meg lehessen emlékezni az ismeretlen donorról.
  

  Március 21-én az ismeretlen donor napján sok donorcsalád is ellátogat a helyszínre – tette hozzá a szövetség elnöke.
 

   Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója arról beszélt, hogy a magyar szervátültetéseket sebésztechnikailag és a rendelkezésre álló gyógyszerekkel a legmagasabb szinten tudják végezni. Az utógondozásban azonban szerinte még lehetne fejlődni.
 

   Kitért arra is, hogy a szervátültetés után a betegeknek meg kell tanulniuk az új élettel bánni, ezért a friss szervátültetettek Képzett beteg című háromnapos programon vehetnek részt, amelyen orvos, dietetikus, testnevelő, családterapeuta és pszichológus segíti őket.
  

  A programban eddig több mint hatszázan vettek részt – tette hozzá.