Tavaly Budapesten minden lakástípusnál emelkedtek az árak

    Tavaly a fővárosban értékesített ingatlanok átlagos négyzetméterára minden lakástípusnál emelkedett – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum szerdán az MTI-vel.

    Tavaly Budapesten a téglalakások 6,4 százalékkal, a panelek 9,5 százalékkal, a használt házak pedig 13,3 százalékkal lettek drágábbak 2020-hoz képest – ismertette Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a közleményben.


    A téglalakásoknál a legnagyobb, 18 százalékos áremelkedést a XII. és a XVII. kerületben mérték, amelyet a XI. kerület 15,7 százalékos árnövekedéssel követett.


    A használt téglalakások átlagos négyzetméterára 784 ezer forint volt 2021-ben. Továbbra is az V. kerület a legdrágább, ahol az átlagár négyzetméterenként kicsivel meghaladta az egymillió forintot. Ugyanakkor a belvárosi kerület előnye jelentősen csökkent: elsősorban a budai térség zárkózott fel, a XII. kerületben 963 ezer, míg az I. és II. kerületben 925 ezer forintos négyzetméterár volt a középérték tavaly.  


    A használt téglalakások fajlagos átlagára Buda többi (III. és XI.) kerületében 800-900 ezer forint, a belváros többi kerületében pedig 600-800 ezer forint volt. A külső pesti kerületekben jellemzően 500-700 ezer forint között alakult ez az érték.


    Az ingatlanközvetítői hálózat értékesítési adatai alapján a panelek átlagos négyzetméterára 9,5 százalékkal, 572 ezer forintra emelkedett tavaly. A budai kerületekben (III., XI., XXII.) az átlagnál magasabb, 15 százalék körüli emelkedést mértek, míg a pesti oldalon Csepel rendelkezett hasonló mutatóval.


    A középértéktől lefelé három körzet tért el, a VIII., X. és XVI. kerület, ahol az áremelkedés mértéke 5 százalék alatt maradt 2021-ben.


    A legdrágábban, átlagosan 718 ezer forintos négyzetméteráron a XI. kerületben lehetett panelt venni, ezt Angyalföld követte 654 ezer forinttal. A többi városrészben 500-600 ezer forint között alakultak a négyzetméterárak.


    A fővárosban a használt házak ára 13,3 százalékkal emelkedett tavaly, az átlagos négyzetméterár így 540 ezer forintra nőtt. Megjegyezték, hogy bár az egy négyzetméterre vetített ár ennél a típusnál a legkedvezőbb, ez azonban annyiban megtévesztő, hogy a vételárat tekintve továbbra is ez a legdrágább használt lakástípus, hiszen a házak átlagos alapterülete jóval nagyobb, mint a lakásoké. A legdrágább használt házakat a II. kerületben kínálták tavaly, átlagosan 856 ezer forintos négyzetméteráron, míg a XX. és XXIII. kerület lemaradt átlagosan 350 ezer forintos négyzetméterárával.