Tavaly 3457 milliárd forint értékben írtak ki közbeszerzési eljárást Magyarországon 

Tavaly több mint 8800 közbeszerzési eljárást írtak ki, 3457 milliárd forint értékben, szemben az egy évvel korábbi 2000 milliárd forintos összeggel – mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az Európai Unió mérése szerint Magyarországon a közbeszerzési eljárások átláthatósága 100 százalékos.

Arról is beszámolt, hogy 2016-ban egy tenderre átlagosan 6 ajánlat érkezett, tavaly az ajánlattevők száma már nyolcra emelkedett, mindez pedig azt mutatja, hogy az ajánlattevők egyre nagyobb versenyben nyerik el az egyes közbeszerzési eljárásokat.

Rigó Csaba közölte, a közbeszerzési eljárásokban töretlen a kis- és közép vállalkozások (kkv-k) részvétele, ugyanis 2016-hoz képest, amikor a kkv-k még csak 826 milliárd forintnyi közbeszerzési eljárásban szerepeltek, 2017-ben már 1457 milliárd forintnyi szerződést kötöttek.