3 év alatt másfélszeresére nőtt a Valentin-napi költések összértéke Magyarországon

A Valentin-napi költések 17 %-kal,  az azt megelőző készülődés alatti vásárlások összege pedig több mint 30 %-kal növekedett az elmúlt három évben – állítja a Mastercard egy 53 ország adatait[1] feldolgozó tanulmány alapján. A Mastercard adatai azt is mutatják, hogy a hagyományosabb Valentin-napi ajándékokkal szemben – mint például a virág vagy az ékszer – a legtöbb vizsgált országban mára egyre népszerűbb meglepetések az élmények. A hotelfoglalások összértéke például 22 %-kal nőtt, repülőjegyre pedig összességében 13 %-kal költünk többet ebben az időszakban (a vizsgált 53 országban összesen 2,2 milliárd dollár értékben). A…

Anti-Valentin-napot tart a Junkies és az Aurora

Negyedik alkalommal tart hangos-punkos rock&roll estet a Junkies és az Aurora Budapesten, a Barba Negra Music Clubban. A közös buli ezúttal február 14-re esik, viszont a két banda nem különösebben rajong a szerelmesek napjáért, ezért Anti-Valentin programmal állnak színpadra. Mindkét együttes bővelkedik a pikírt szövegű szerelmes dalokban. A Junkies olyan slágereket tudhat magáénak a témában, mint a Miattad iszom te állat, az Alkohol vagy a Szerelmes vagyok (magamba), és a vadiúj daluk – ami a Barba Negrában debütál -, a Mindenkit utálok is ebben a szellemben fogant. Koncertjük gerincét ilyen…

Még nem késő!

Piros színű Honor meglepetések Valentin-napra A Valentin-nap egy olyan különleges ünnep az évben, amikor kifejezhetjük szeretteink iránti törődésünket, akár egy olyannal ajándékkal, ami megmutatja mennyire fontosak is nekünk. Egy ajándék, ami összeköt és ami segít megragadni a közös pillanatokat. Mi sem egyszerűbb: egy telefon, a szerelem színébe, pirosba öltöztetve. A piros szín kifejezetten szokatlan a telefongyártók portfólióiban. A Honor azon kevés márkák egyike, amely nem csak világelső teljesítményt tartja szem előtt, de kiemelt hangsúlyt fektet a lenyűgöző okostelefon dizájnra is. A szenvedéllyel és törődéssel megformált készülékekben tökéletes harmóniában egyesül a…

Ajándékoznak, utaznak és szexelnek a párok Valentin-napon

Megtelnek a szálláshelyek szerelmesekkel Minden harmadik szerelmespár elutazik Valentin-nap alkalmából a Szallas.hu friss felmérése szerint. Az ünnepről a férfi elsőre az ajándék beszerzésére és a szexre asszociál, míg a nő arra, vajon mivel lepi majd meg őt kedvese. A közvélekedés szerint február 14-én többen merülnek el az intimitás rejtelmeiben és bátrabbak is a párok, mint egy átlagos napon. A szinglik negyede reméli, legalább ezen az éjszakán nem kell egyedül ágyba bújnia. Tízből kilenc szerelmes készül meglepetéssel párja számára ilyenkor, és ötből négyen feltételezik, hogy kedvesük viszonozza ezt valamilyen apró figyelmességgel…

Elkészült az Apró mesék plakátja és Valentin napi trailere

APRÓ MESÉK Színes magyar romantikus történelmi thriller Rendező: Szász Attila Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica, Molnár Levente Valentin napi elővetítések:  2019. február 14. 20:15 Cinema City WestEnd,  20:00 Cinema City Aréna Elkészült Szász Attila Apró mesék című romantikus történelmi thrillerének plakátja. A film főszereplői Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente.  Valentin napon, február 14-én a Cinema City WestEndben és a Cinema City Arénában elővetítéseket tart a film forgalmazója, a Vertigo Média. Az eseményre új trailer is készült: Az Apró mesék 2019. március 14-től látható országosan a magyar mozikban. Az Apró mesék története szerint…

A magyarok többsége szívesen választ hagyományos ajándékokat kedvesének Valentin-napon

Az éves Mastercard Love Index alapján a magyarok nem hagyják az utolsó pillanatra a Valentin-napi ajándékok kiválasztását, az online vásárlás iránti bizalom pedig folyamatosan nő. A Mastercard Love Index alapján a szeretteinkre fordított költések aránya 3 százalékkal nőtt az elmúlt 3 évben, a többség (30%) pedig az utolsó pillanatban, február 14-én vette meg a Valentin-napi ajándékot kedvesének. Ezzel szemben a magyarok pár nappal hamarabb gondoskodnak az ajándékról, és egyre gyakrabban lepik meg virággal vagy ékszerrel szívük választottját. Az élmények világszerte népszerűbbek a tárgyi ajándékoknál A nemzetközi adatok alapján három év…

Szex, romantika vagy apró ajándékok

Hogyan ünnepli a magyar a Valentin-napot? A Valentin-nap körüli felhajtás hazánkban is évről évre egyre nagyobb méreteket ölt. Felmerül tehát a kérdés, hogy van-e már létjogosultsága nálunk is a „szerelem ünnepének”? És ha igen, az miről szól a leginkább? Az érzelmeink kimutatásáról, a közös romantikus programokról, a felfűtött testiségről vagy inkább csak egy újabb kereskedői „találmány” a pénzünk elköltésére? – Ezt a témát járta körbe a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatása, amely a Valentin-nap megítélése mellett az ünnephez fűződő szokásainkat is boncolgatta, nem mellőzve a szorosan ide…

Ha Valentin-napról van szó, a magyarok többet költenek a klasszikus ajándékokra

A fogyasztók továbbra is az élményeket részesítik előnyben az anyagi javakkal szemben. A Mastercard Love Index legújabb adatai szerint Valentin-nap környékén a romantikus kiadások 6 százalékkal, a tranzakciók pedig 17 százalékkal emelkedtek 2015 óta. A magyarok vásárlási szokásai több ponton is eltérnek a globális trendektől, hazánkban még mindig az olyan klasszikus ajándékokat keresik a vásárlók, mint a virágok vagy az ékszerek. A Mastercard Love Index az előző három év Valentin-naphoz kapcsolódó (2015 – 2017. február 11-14. közötti) kártyás vásárlásainak elemzéséből készült. Az idei kutatás rámutatott, hogy a leggyakrabban hasukon keresztül próbáljuk megnyerni…

Milyen szín illik Valentin-napi vacsorához?

6 tipp, amellyel fokozható a gasztronómiai élmény a teríték megfelelő színkombinációjának segítségével – gasztro-szín kisokos TORK-tól Az ételek színe hatással van az ízérzékelésre, a teríték színkombinációja pedig ronthatja vagy fokozhatja ezt az élményt. A színek az asztalon is ugyanazt a szerepet játsszák, mint a mindennapi életben: kiemelnek, elrejtenek, kiegészítenek, kontrasztot teremtenek. Így a teríték is fontos hatással van nem csak az étvágyra és a kedélyállapotra, hanem arra is, hogy hogyan érzi, érzékeli valaki az ételek ízét és az illatát. Az ételek és a teríték színének harmonizálása fokozza az összhatást és…

Felkészültél már az év legmegosztóbb ünnepére?

Pár nap van már csak Valentin-napig, az év talán legmegosztóbb ünnepéig. Még van időd megrendelni azt, amire szükséged lehet az ünnepléshez. Van, aki már Valentin-nap előtt egy hónappal szívecskés konfettiket keresgél a neten, hogy az ünnepnek megfelelően díszítse a gyertyafényes vacsorához megterített asztalt, valaki pedig egyenesen utálja ezt a napot. Bármelyik csapatot is erősíted, valahogy elkerülhetetlen, hogy foglalkozz vele. Párod már egész biztosan titkos jelekkel próbálja a tudtodra adni, hogy mire vágyik. Neked mindössze annyi a dolgod, hogy figyelsz a hasonló, félreérthetetlen jelzésekre. „Oh, már alig van a kedvenc parfümömből.…