Sztár Dj és világhírű sportolók faültetéssel ünneplik az Erdők Világnapját Kápolnán

Náksi Attila, Dj, zenei producer, Kiss Norbert világ és sokszoros Európa-bajnok autóversenyző, Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszó, Horváth Lajos Laller tereprally Európa bajnok, Dudás Zoltán jet ski magyar bajnok, Kapin Ricsi a Szurkolók az állatokért mozgalom alapítója és Matusek Zoltán a Noé Állatotthon tulajdonosa. Ők azok az ismert és elismert magyarok, akik a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt azt vallják: aki fát ültet, állatokat ment, ezért március 21-én,kedden, az Erdők Világnapján, maguk is ezt teszik: fákat, cserjéket ültetnek a kápolnai állatvédelmi központ körüli területen. A Macskaárvaház Alapítvány minden érdeklődőt szeretettel vár az Erdők Világnapja alkalmából szervezett rendezvényre, természetesen azokat is, akik az említett hírességekkel, találkozni, beszélgetni vagy éppen közös szelfit készíteni szeretnének. A Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke csupán azt kére mindenkitől aki eljön, hogy  – anyagi lehetőségei függvényében – maga is ültessen el egy cserjét vagy fát az évek óta bővülő kápolnai közösségi erdőben. 

Igény esetén, Farkas Pál agrármérnök, ökológus,a  káli Globalplant Garden kertészet tulajdonosa szívesen segít bárkinek a cserjék vagy fák beszerzésében.

– Egy madárbarát, örökzöld tűztövis 1500 forintba kerül, facsemeték pedig már hatezer forinttól elérhetőek, így ha valaki csatlakozni szeretne az Erdők Világnapján a Macskaárvaházzal, és az ismert magyar sztárokkal közös fa és cserjeütetésünkhöz, szívesen állunk rendelkezésre növényekkel, amiket térítésmentesen a helyszínre szállítunk – fogalmazott a szakember.

Kiss Norbert autóversenyző, aki egyúttal a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagja, az elmúlt években már több száz fát ültetett el a kápolnai közösségi erdőben. Példáját itthon és külföldön számos hozzá hasonló, világhírű sportoló követte: közülük a legismertebb, Sebastian Vettel, aki múlt évben Austinban, a Formula1-es nagydíjon, az eddigi futott Formula1-es versenyeivel azonos számú, vagyis 296 fa elültetésével alapított egy új, erdős parkot a versenypálya közelében. De Kápolnán van már Michelisz Norbertnek túraautó világbajnoknak, és Sebastien Buemi-nek, korábbi Formula1-es és Formula-E pilótának is saját fája, amelyeket az alapítvány önkéntesei gondoznak. 

Kápolnán, március 21-én az Erdők Világnapja alkalmából rendezett faültetés délelőtt 11-kor kezdődik és a rendezők szándéka szerint addig tart, amíg minden növény el nem lesz ültetve, meg nem lesz öntözve  és amíg bármelyik vendégnek van még kedve az alapítvány mentett macskáinak szeretgetésére.