Szétszakítva

A Pannonia Entertainment forgalmazásában 2023 márciusától látható Burján Zsigmond nagyjátékfilmje, a Szétszakítva.

Ismét egy játékfilm, mely Trianon előzményeit, megtörténtét és következményeit járja körül egy kisember s egyben egy egész nemzet szempontjából. A Béke a nemzetek felett című doku-játékfilm után a Pannonia Entertainment Burján Zsigmond nagyjátékfilmjét viszi a közönség elé.

„A Magyar Királyi Székesfehérvári 17-s honvéd gyalogezred 1918. november 17.-én hazaér a frontról. Vajon hogyan tudnak visszailleszkedni egy ország életébe azok a katonák, akik hosszú időt töltöttek az Észak-itáliai hadjáratokban, s azt túlélték? Ez az út nagyon nehéz volt, s ami még jobban megnehezítette, az az országban zajló folyamatos változás. Elbukott a Monarchia, Magyarországot idegen hatalmak támadták meg. S mégis élni kellett!

A filmben bemutatásra kerül a nagy háborút követően működésbe lépett Vörös Hadsereg és Lenin fiúk szégyenteljes kegyetlen működése, mely egészen a Székesfehérvárt elfoglaló, román királyi csapatok betöréséig tart. Nagyon sokat segített a hazatérőknek az érzelmi feltöltődés.

A film címe – Szétszakítva – összefoglal. Szól a nagy háború során az olasz becsapódó lövedékek testet-lelket szétszakító robbanásairól, melyek egyben családokat szakítottak szét; s a végén eljutunk oda, hogy 1920. június 4-én az ország – Magyarország! – lett szétszakítva.”

/Burján Zsigmond, rendező/

A filmben a tiszta és örök érvényű érzelmeké a főszerep.

2023 márciusától kerül a hazai művészmozikba Burján Zsigmond nagyjátékfilmje, a Szétszakítva, a Pannonia Entertainment forgalmazásában