Szeptemberben kezdődik a Budapesti Klasszikus Film Maraton

    Szeptember 12-én a Maléna című dráma vetítésével kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében a Budapesti Klasszikus Film Maraton, amely szeptember 17-ig várja az érdeklődőket öt helyszínen – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-t.

    Az NFI közleménye szerint a felújított filmklasszikusokat felvonultató fesztivál nyitófilmje Giuseppe Tornatore, Maléna című 2000-ben készült alkotása lesz, amely a Monica Bellucci által alakított gyönyörű asszony küzdelmeit jeleníti meg a második világháború kegyetlen világában. A megrendítő alkotás operatőre Koltai Lajos, a film zenéjét Ennio Morricone szerezte.


    A nyitó vetítést követően a rendezvény során öt nap alatt több mint 100 film lesz műsoron Budapesten a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben, a Szent István téren és a Budapest Music Centerben, ahol a némafilmeket élőzene kísérettel lehet megtekinteni.


    Idén is ingyenes szabadtéri vetítések várják a filmrajongókat a Bazilika előtt, ahol a 130 négyzetméteres óriásvásznon vetítik a Jézus Krisztus szupersztár, a Grease, az Ed Wood és a Régi idők focija című alkotásokat. Utóbbi két alkalmon két filmtörténeti csemege, a Küzdelem a létért című 1918-as némafilm, valamint a Szabó István rendezésében készült Várostérkép – Budapest című 1977-es rövidfilm is látható lesz – közölte az NFI.


    A film maraton részletes programja a https://nfi.hu/budapesti-klasszikus-film-maraton-2023 oldalon érhető elő.