Szakemberkereső a Praktikernél

A munkaerőhiány miatt nehéz megbízható mesterembert találni országszerte, ezért új szolgáltatással bővítette palettáját a Praktiker. A barkácsáruház-lánc együttműködik a fix24 portállal, amelynek keretében a weboldalán egyes termékekhez szakembereket, építőipari vállalkozásokat és szervizcégeket társítanak, akik segíthetnek megvalósítani a felújítási, építési munkálatokat.

Az utóbbi években egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon, hogy nem találni megfelelő szakembert egy-egy ház körüli teendő vagy kisebb-nagyobb szerelési, felújítási és építési munka elvégzésére. A mesteremberek többsége külföldön próbál szerencsét, az utánpótlást az oktatási rendszer nehezen termeli ki, így ma már hiányszakmának számítanak olyan foglalkozások, mint például a villanyszerelő, az ács, a bádogos vagy a gázszerelő. Sok szakember az idősebb korosztályt képviseli, akik vállalkozóként ritkán készítenek honlapot vagy reklámozzák magukat online. Az internetet használó, vásárlóerővel rendelkező vevők, illetve a mesteremberek, szolgáltató cégek számára biztosít találkozási pontot a fix24 portál.

A Praktiker összekötötte weboldalát a fix24 adatbázisával a vásárlók hatékonyabb kiszolgálása érdekében. A termékek vásárlása során így a Praktikernél mostantól lehetőség nyílik arra is, hogy a munkához szakembereket is találjanak a vevők egy kattintással, mindössze néhány rövid válasz megadásával. A fix24 felületén több mint 200 szakma megtalálható, de az adatbázis mintegy jelentős részét olyan lakásfelújítással, építkezéssel, szervizeléssel foglalkozó szakemberek teszik ki, akik regisztráltak saját profilért az online felületre.

A Praktiker 20 áruháza 2017-ben több mint 50 milliárd forint forgalmat bonyolított, amely sok-sok millió tranzakciót jelent országszerte. A vevőink számos alkalommal fordulnak hozzánk, hogy javasoljunk megbízható szakembereket a termékeink felhasználásához, különböző munkák elvégzésére. Évek óta próbáljuk összekapcsolni vásárlóinkat és a mesterembereket. A fix24 innovatív és fogyasztóbarát megoldást kínál, ezért kötöttünk stratégiai megállapodást a portál üzemeltetőivel – mondta Németh Gyula, a Praktiker Kft. értékesítési-igazgató helyettese. Hozzátette: elsőként a Bécsi út üzletben lesz lehetősége a vevőknek személyesen is kipróbálni az új szolgáltatást, s ha a tesztüzem sikeres, valamennyi Praktiker áruházba telepítenek hasonló érintőképernyős terminált is.

Több mint 30.000 országosan elérhető szakember van az adatbázisunkban, 70 százalékuk az építőipar területéről regisztrált a rendszerbe. Az elvégzendő munka helye, leírása alapján az oldal felhasználói számára a rendszer megkeresi azokat a szolgáltatókat, akik a munka elvégzésére alkalmasak lehetnek, és elküldi számukra az ajánlatkérést.” – mondta Turi Sándor, a fix24 portál ügyvezetője. Hangsúlyozta: a vásárlóknak nem szükséges a szakmát megnevezni, akár a problémát is beírhatják – például fürdőszoba csempézés –, és az intelligens program megtalálja a legközelebbi mesterembereket az adatbázisban, akik direkt ajánlatot küldenek a feladatleírás alapján.

A fix24 mesterember ajánló rendszer egyik biztonsági elemét az internetes közösség ereje adja: az ajánlatkérők véleményt mondhatnak. Amennyiben az ügyfelek jónak, illetve nem megfelelőnek ítélik meg a szakember munkáját, akkor ezt megoszthatják a fix24 felületén. A lakosság, a szakemberek és a kereskedők összekapcsolását segítő honlap teljesen egyedülálló. Gyors, hatékony és egyszerű megoldása annak a problémának, amit eddig a szakemberek megkeresése okozott. A Praktiker és a fix24 együttműködése egy olyan egyedi és jövőbemutató megoldás, amely gyökeresen megváltoztatja az eddigi bevett szakemberkeresési szokásokat és modern, az internet előnyeit kihasználó lehetőséget kínál.

A Praktiker úgy kívánja ösztönözni a mesterembereket, hogy a fix24 adatbázisába eddig regisztrált és 2018. március 31-ig újonnan regisztráló építőipari szakemberek 10 százalék kedvezményt kapnak egy évig a Praktiker Plusz törzsvásárlói rendszerében. Ha már tagjai a két rendszernek, de nem érték el a 10 százalékos kedvezmény küszöböt, az áruházlánc nekik is jóváírja ezt a kedvezményt egy évig.

Amennyiben a mesteremberek vásárlási szokásaik és költéseik alapján úgy ítélik meg, saját kiemelt ügyfélmenedzsert is igényelhetnek a Praktikertől a Prémium Plusz nagyvásárlói program keretében, így az elérhető kedvezmény nagyságrendje 10 %-nál magasabb is lehet.

A Praktiker Prémium Plusz programjának az egyik fő célcsoportja a mesteremberek. Számukra kínálunk speciális kedvezményeket és szolgáltatásokat, személyes kapcsolattartást, és a jövőben mindezeket szeretnénk még inkább személyre szabottan bonyolítani, annak érdekében, hogy sikeres és gyümölcsöző üzleti együttműködéseket köthessünk.” – hangsúlyozta Bedők Andrea a Praktiker Kft. Kiemelt Ügyfélkezelési értékesítési vezetője.

A Praktiker Magyarország meghatározó barkácsáruház-lánca, több mint 1400 embernek ad munkát. 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg 20 üzletegységet működtet idehaza, webshopjában több mint 30 ezer féle árucikk elérhető.

A fix24 2016 áprilisában kezdte meg működését, jelenleg 30 ezer szakember profilját kínálja. A portál sikerességét mutatja, hogy a nemzetközi terjeszkedésének elősegítése érdekében a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől 150 millió forint befektetéshez jutottak hozzá. A környező országokban már az idei évben elérhetővé válik a fix24 szolgáltatása.