Szájmaszk-designversenyt szervez az Első Magyar Karantén Színház

    Szájmaszkdesignversenyt szervez az Első Magyar Karantén Színház, a beérkezett pályaművek közül képzőművészekből és kurátorokból álló zsűri választja ki a legjobbakat, amelyek megjelenhetnek a Herself zenekar új klipjében – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

    Mint írják, a kialakult helyzet senki számára sem egyszerű, azonban az Első Magyar Karantén-Színház alapítói úgy gondolják, hogy most különösen fontos, hogy ne veszítsük el a humorunkat. Bárki jelentkezhet a versenyre két fekvő formátumú, félalakos, jó felbontású és minőségű fotó beküldésével április 18-ig, egy maszk nélküli és egy maszkos portréval. A fotók elküldésével a pályázók engedélyt adnak a felvételeik nyilvános felhasználására.


    A kiválasztott maszkok a Herself zenekar a koronavírus-járvány okozta rendkívüli élethelyzetre reflektáló klipjében szerepelnek majd. A klip animációját Hajdú Levente készíti.


    A 2020 márciusában megalapított Első Magyar Karantén Színházban színészek, zenészek, előadóművészek dolgoznak egymással. A TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei a kulturális programsorozatnak. A virtuális társulat tagjai többek között Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági és Georgita-Tenki Dalma – áll az összegzésben.