Szabolcsban várják majd a legtöbb gólyát

Különleges kollaborációba fogott a társkereső oldal

A mai napig élénken él a köztudatban a mondás, hogy a gólya hozza a kisbabákat. Bár talán napjainkra a szülők már nem ezzel a szöveggel szokták elmagyarázni a gyerekeiknek, mikor azok a világrajövetelükről kérdeznek, vagy kistestvér érkezik a családba. Mivel az említett madár fogalmilag viszont továbbra is szorosan kötődik a családalapításhoz, ezért idén ősztől a Fővárosi Állat- és Növénykertet támogatva, a Randivonal.hu jelképesen örökbefogadott 3 gólyát. Egyúttal a társkereső oldal munkatársai egy friss kutatás során megvizsgálták, vajon a náluk ismerkedő egyedülállók hogyan állnak a gyermekvállaláshoz 2021-ben?

Miért a gólya hozza?

A gólya és a gyermekáldás összefonódásának mítosza nem csak az európai kultúrkörben, de a világ más tájain is épp ugyanúgy jelen van, ezért több magyarázat is van a jelenségre. Az egyik szerint a gólyák ütemezett vándorlását kötötték össze régen a születéssel, hiszen az oda és a vissza út között nagyjából 9 hónap telik el, míg a házasságok java a régi időkben a nyári napéjegyenlőséghez kötődött, így könnyű volt párhuzamot találni a két esemény között.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben jelképesen örökbefogadott 3 gólya az Aliz és Margit nevű tojók, illetve egy Kelep nevű hím. „Régóta az állatkert lakói már ők, közülük is Aliz a legidősebb, aki 2002-ben született. Margit pedig onnan kapta a nevét, hogy a Margitszigeti Kisállatkertből menekítettük át még fiókaként, az akkori árvíz fenyegetettség miatt.” osztotta meg a részleteket a gólyákkal kapcsolatban Montskó Éva, az Alapítvány a Budapesti Állatkertért szervezet kuratóriumi elnöke. Az örökbefogadás természetesen nyitva áll mindenki számára, sőt egy pár számára akár évfordulós ajándékként is kedves ötlet lehet.

A fiatalok vágynak gyermekre és Szabolcsban várják majd a legtöbb gólyát

A komoly kapcsolat reménye miatt regisztráló egyedülállóknak továbbra is fontos szempont a gyermekvállalás a leendő társ kiválasztásában, de természetesen ez függhet attól is, hogy az adott társkeresőnek van-e már gyermeke.

A kutatásban, ha az életkor és a nemek összevetését nézzük a 30 év alatti nők és férfiak teszik ki a felét azoknak, akiknek még nincs gyermeke, de egyszer majd szeretnének. Természetesen, ahogy haladunk fölfelé az években, ez az arány úgy csökken. Mindkét nemre jellemző érdekesség, hogy a gyerekes társkeresők között 40%-os többségben vannak a 30 és 40 év közöttiek, akik továbbra is szeretnének még közös babát vállalni majd leendő párjukkal.

Megyei szinten jobban eloszlik a gyermekvállalási hajlandóság és a randioldalra történő regisztrációs számokat tekintve, arányaiban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nők és férfiak tűnnek ki leginkább a többi megye közül, akár van már gyermekük, akár nincs.

A Randivonal.hu bízik benne, hogy a 3 gólya örökbefogadása jelképesen meghozza a szerencsét a Randivonalon ismerkedőknek, és az itt születő komoly kapcsolatok elmélyülnek a gyermekvállalás megvalósításáig, legyen az saját vagy örökbefogadott gyermek.