Szabálytalanul kedvezett egyes kgfb-ügyfeleinek az Allianz

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forintra bírságolta az Allianz Hungária Biztosítót, és arra kötelezte, hogy változtassa meg a január elejétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját, mert a biztosító szabálytalanul kedvezett egyes ügyfeleinek.

Az MNB szerdai közleménye szerint a biztosítónál a tarifákat úgy számolták ki, hogy egyes, újonnan szerződő ügyfelek díja kedvezőbb lehet, mint a már meglévő biztosítottaké, noha ezt a törvény tiltja.

A jegybank a biztosító díjtarifájában a kármentes vezetők kedvezményét meghatározó korrekciós kedvezményt kifogásolta. Ennek egyik eleme szerint kedvezménynek számít a díjtarifa számításánál, ha egy szerződő az elmúlt két évben nem volt üzembentartó az adott gépjárműtípusnál, például, mert személygépjárművet most először vásárolva újonnan köt kgfb-szerződést.  Márpedig a társaság meglévő ügyfelei e feltételnek értelemszerűen nem tudnak eleget tenni.

Az MNB döntése értelmében a kármentes vezetők kedvezményére vonatkozó korrekciós tényezőt jövő év januárjától a biztosítónak mellőznie kell, a kifogásolt kedvezménnyel már korábban létrejött szerződések díját a határozat azonban nem érinti.

 

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .