Szabadulószoba – játék és képességfejlesztés felsőfokon

Korosztálytól függetlenül nagy népszerűségnek örvendenek a logikai feladatokat szórakoztató tematikákkal kombináló szabadulószobák. Azt azonban kevesen tudják, hogy a kikapcsolódás mellett komoly képességfejlesztő hatása is van egy ilyen kalandnak.

A szabadulószobák izgalmas logikai fejtörőikkel, kreatív technológiai megoldásaikkal világszerte emberek millióit szórakoztatják nap mint nap. A népszerű játék nem is olyan régi, 2007-ben Japánban indult hódító útjára, lényege pedig az, hogy minél hamarabb megoldjuk a szobában található feladványokat, és kijussunk onnan a határidő lejárta előtt. Talán kevesen tudják, hogy Európában elsőként Magyarországon nyílt szabadulószoba a 2010-es évek elején, azóta pedig Budapest a romkocsmák mellett a „szabadulószobák fővárosává” nőtte ki magát.

Különösen a filmes és popkulturális tematikájú játszmák lettek kedveltek: sok helyen egy-egy képregény- vagy fantasy-sorozat szereplőivel, esetleg ikonikus irodalmi alakok társaságában kutathatunk a kijutást jelentő nyomok után. Legyen szó baráti összejövetelekről vagy céges csapatépítőkről, közkedvelt programmá vált „szabadulni”; túlzás nélkül kijelenthető, hogy minden korosztály megtalálhatja a számára ideális kalandot. A legtöbb szoba beépített, helyszínhez kötött, de már léteznek társasjáték-, illetve mobil változatok is, amelyek akár egy születésnapi bulira házhoz is rendelhetők. Utóbbinak azért van jelentősége, mert bár az élmény maradandó, jóval kedvezőbb az ára, mintha belépőjeggyel kéne befizetni a vendégeket.

A szórakozás mellett kevés szó esik arról, hogy komoly készségfejlesztő hatása is van a szabaduló szobáknak, amelyek az oktatásban is jól hasznosíthatók. A Fortély-sátor Alapítványt négy lelkes fiatal alapította, akiknek célja, hogy anyagi és szociális helyzettől függetlenül minél többen kipróbálhassák a szabadulószobákat. Vállalkozásuk különlegessége, hogy a nagyvállalatoknak szervezett csapatépítőkből befolyt összeget nonprofit célra fordítják, és mobil szabadulószobáikkal hátrányos helyzetű gyermekeknek tartanak készségfejlesztő foglalkozásokat a helyi mentorok és segítők bevonásával. Olyan témákat dolgoznak fel, mint a környezet- és a pénzügyi tudatosság. A játékok után tartott reflexiós, kibeszélő kör segít az átélt élményeket rendszerezni és használható tudássá elmélyíteni.

És hogy mit tud nyújtani egy szabadulószoba? Először is az átélt élményt, ami – akárcsak egy kémia kísérlet – a személyes tapasztalat miatt maradandóbb tudást eredményez. A másik nagy előnye a teammunka, legyen szó általános iskolásokról vagy felnőtt munkavállalókról, a szabadulószobák rejtvényeinek megoldásához interakcióra és kooperációra van szükség, amely javítja a szociális készségeket, a csapattagok közötti együttműködést, összetartást, valamint a csoportos problémamegoldást. A különböző logikai feladatokkal jól fejleszthető az asszociációs és kognitív képesség, az átvitt értelmű gondolkodás, a kifejezőkészség és a szabályfelismerés.

A gyermekek, akikhez a Fortély-sátor Alapítvány elviszi a szabadulószobákat, különösen nehéz szociális helyzetben élnek, és ki vannak éhezve a sikerre. Egy-egy szabadulószobás foglalkozás pont ezt a hiányzó sikerélményt adja meg nekik, ami nagyon fel tudja őket villanyozni. Löketet kap az önbizalmuk, ami hozzájárul a tanulási motiváció megerősödéséhez és a problémamegoldási készségek kialakulásához. A témák edutainment-jellegű tálalása pedig összehasonlíthatatlanul közelebb hozza számukra az olyan komoly ügyeket, mint mondjuk a környezetvédelem vagy a pénzügyek. Pedagógusként elképesztően jó dolognak tartom, hogy az Alapítvány a for profit vállalkozásából a hátrányos helyzetű gyermekek készségeit jól fejlesztő, ugyanakkor fantasztikus élményt adó szolgáltatást finanszíroz, amihez ezek a gyerekek egyébként soha nem juthatnának hozzá” – mondta el Valuska Sára pedagógus, a Fortély-sátor Alapítvány oktatási szakértője.

Aki tehát próbára tenné képességeit egy szabadulós kalanddal, számtalan helyen megteheti, ennél azonban jóval többet is kaphat: olyan készségeket fejleszthet szórakoztató módon, amelyek a hagyományos pedagógiai módszerekkel nehezebben lennének feldolgozhatók.