Svájcban élő háromgyermekes családapa lökött vonat elé egy anyát a gyermekével Frankfurtban

    Menedékjoggal Svájcban élő háromgyermekes családapa az az eritreai származású férfi, aki vonat elé lökött egy anyát a kisfiával a németországi Frankfurtban, indítéka továbbra is ismeretlen – közölték kedden Berlinben a szövetségi belügyminisztérium tájékoztatóján.

    Az 1979-ben született férfi 2008-ban szerzett menedékjogot Svájcban, házasságban, rendezett körülmények között élt, volt állandó munkája és korábban “a sikeres társadalmi beilleszkedés mintapéldájaként” tartották számon – emelte ki Horst Seehofer belügyminiszter.


    Azonban a férfi az utóbbi időszakban több bűncselekményt elkövetett, és a napokban elmenekült Svájcból, miután körözni kezdték, mert késsel megfenyegette, fojtogatta és bezárta egy szomszédját – tette hozzá Dieter Romann, a szövetségi rendőrség vezetője.


    Horst Seehofer aláhúzta, hogy tárgyilagosan kellene megközelíteni az esetet, a külföldiek körében mutatkozó bűnözést pedig sem ártalmatlan színben feltüntetni, sem “instrumentalizálni”, eszközként felhasználni nem szabad, mert ez a társadalom megosztottságához vezet, a megosztottság pedig “az erőszak előszobája”.