Sport43

12 helyszín, 6 mozgásforma, földön, vízen, levegőben

Egy hónap alatt közel 10.000 diák jelentkezett az ingyenes sportprogramokra

Egy alternatív osztálykirándulás, rendhagyó sportélmény, csapatépítő program, amely minden általános-és középiskolás diák, sőt tanár arcára tud mosolyt varázsolni. A Sport43 térítésmentes kezdeményezése az új tanévben is tarol.

„Talán azért is működik ennyire jól ez a program, mert mindig merünk újat álmodni és nagyban gondolkodni. Folyamatosan bővítjük a helyszíneink számát, jelenleg az országon belül 12 városban sportolhatnak velünk a diákok és ezzel arányosan a mozgásformák kínálata is gyarapszik. Mondhatjuk, hogy velünk földön, vízen, levegőben élhetnek át új élményeket a gyerekek, fiatalok. Az idei tanévben már közel 10.000 diák, – 356 csoport, 231 iskola – regisztrált és foglalt időpontot valamelyik programunkra, ebből 5200-an már velünk sportoltak és a számok folyamatosan nőnek” – mesél az aktualitásokról Soós Csaba, a Sport43 programsorozat ötletgazdája.

A Sport43 színes programjai a keleti határtól, a nyugatiig teljesen lefedik az országot, ezt mutatja a regisztráltak eloszlása is, ugyanis minden megyéből érkeznek érdeklődők. A helyszínek kibővülése több szempontból is pozitív, hiszen ez sokak számára – mind logisztikailag, mind az utazási költséget figyelembe véve megkönnyíti, hogy részt vegyenek a programokon. Kenuzásra jelenleg 5, kerékpározásra 6 helyszínen nyílik lehetőség az országban.

„Szeptember 6-tól robbantak be igazán a jelentkezések, de volt olyan pedagógus, aki már nyáron lefoglalta az osztályának az időpontot, hogy még véletlenül se maradjanak le. Jó hír, hogy több olyan csoport, osztály is van, akik a téli-tavaszi időszakot is beleszámítva már szinte minden általunk kínált programhoz csatlakoztak. Sőt olyan csoportok is vannak, akik már több helyszínünkön próbáltak ki egy azonos sportágat. A libegőzés és (síelés) esetében az sem ritka, hogy egy egész iskola érkezik hozzánk, ősszel már két ilyen intézmény diákjait fogadhattuk Eplényben. Ilyenkor körülbelül 200 diák tölt velünk egy varázslatos napot” – teszi hozzá Dr. Paksi Piroska, a Sport43 programigazgatója.

Ami a mozgásformák népszerűségét illeti három sportág vetekszik az első helyért: a kerékpározás, a kenuzás és az eplényi, libegőzéssel egybekötött túrázás. Kerékpározni és kenuzni főként a varázslatos Tisza-tóra, Tiszafüredre és Agárdra érkeznek a legtöbben. Új színfoltként nagy érdeklődést hoz a gyömrői wakeboardozás is, amely tavasszal, a napsütéses órák számának emelkedésével tervez igazi berobbanást.

„Nagyon örülünk, hogy a visszajelzéseink pozitívak, az új helyszíneink, a MAKETUSZ és az MKKSZ vándortáborainak állomásain vannak bejáratott, jó infrastruktúrával rendelkező, szép helyek, és minden helyszínünkön hozzáértő, mosolygós túravezetőkkel találkozhatnak az osztályok. Úgy látjuk, a jelentkezők elégedettek a szervezéssel, tájékoztatással, az útvonalakkal, a rendelkezésre álló eszközökkel, a fogadó személyzettel, gördülékenyen zajlik a regisztráció és a napi programok lebonyolítása. Már gőzerővel készülünk a téli szezonra, október elején megnyitjuk a regisztrációt a síelni, snowboardozni vágyó diákok előtt is, valamint téli sportként a korcsolyázás is a tervek között szerepel” – mondja mosolyogva Piroska.

További információk: www.sport43.hu