Spirituális és kifinomult

Megjelent Sampha új albuma

2017-es, Mercury-díjas debütáló lemeze méltó folytatásával jelentkezett Sampha: ma megjelent a 14 dalt felölelő „Lahai„. Az album a londoni énekes-dalszerző-producer nagyapjának a nevét viseli, amely egyben Sampha középső neve is. Míg a „Process” című lemez esetében egy olyan művészt hallhattunk, aki a gyász és a veszteség árnyékában elmerülve keresi a helyét a világban, addig az újdonságban az előadó már nyitottan és bizakodva tekint egy új élet felé. Létezésünk csodájában és mágiájában gyönyörködik, zenévé formálva azt a káoszt, amelyet az ember az élet körforgásával és a túlvilággal szembesülve megtapasztal.

Hallgasd meg a lemezt ide kattintva »

Az albumon Sampha legközelebbi barátai és kollégái működnek közre, többek között: Yaeji, Léa Sen, Sheila Maurice Grey (Kokoroko), az Ibeyi, Morgan Simpson (Black Midi), Yussef Dayes, Laura Groves és Kwake Bass. Elődjével ellentétben ez a kiadvány egy „közösségi ügy”, melyben Sampha azt vizsgálja, hogy mi emberek milyen sokféleképpen kapcsolódunk egymáshoz és egy valami nálunk nagyobb dologhoz. Mindezt a jazz, a soul, a rap, a dance, a jungle és a nyugat-afrikai népzene egyszerre kifinomult és kísérletező elegyével teszi, közben új szintre emelve produceri és énekesi ambícióit.

A lemez bekerült a Telex After heti lemezajánló-csomagjába is. Nincs is más hátra, mint elmerülni Sampha legújabb zenei fejezetében!

HALLGASD MEG »