Sopronban rendezik az első FesztiválExpót


    – Hagyományteremtő céllal rendezik meg április 27. és 30. között az első FesztiválExpót a SopronFesten. A Hajógyár, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) és a VOLT Produkció szervezésében megvalósuló program célja, hogy a fesztiválszezon kezdetén találkozzanak a hazai fesztiválok szervezői és megmutassák, mire lehet számítani a következő hónapokban az ország számos pontján zajló fesztiválokon – közölték a szervezők az MTI-vel.

    A FesztiválExpó programja nyilvános, minden nap déltől 14 óráig a Liszt-központban 10-10 percben prezentálják a fesztiválszervezők idei terveiket.


    A közlemény idézi Lobenwein Norbertet, a FesztivélExpó alapítóját, aki rámutatott, hogy nyáron egymást érik a fesztiválok szerte az országban, a fesztiválozás pedig ma már korosztálytól függetlenül a nyaralás szerepét tölti be és turisztikai jelentősége is igen nagy.


    Majdnem ennyire fontos az is, hogy a szakma képviselői egy fesztiválon találkozzanak akkor, amikor még lehetőségük és idejük is van beszélgetni egymással – emelte ki, hozzátéve, hogy reményei szerint a SopronFest, amely az év egyik első fesztiválja, jó lehetőséget jelent minderre.


    Dénes Adél, a Hajógyár főszerkesztője, a FesztiválExpó társszervezője szerint fontos a diskurzus a fesztiválszervezők között, mert összefogva jelentősen erősíthetik a hazai zeneipart.


    Botond Szabolcs, az MTPA társelnöke azt emelte ki, hogy az alapítvány legfőbb célja összehozni a rendezvényipart, ezért szinte gondolkodás nélkül mondtak igent a SopronFest megkeresésére a FesztiválExpó kapcsán.


    A nyári szezon előtt ez egy hiánypótló lehetőség a fesztiválszervezők számára, ahol kötetlen keretek között mutathatják meg, mivel készülnek az idei évre, megoszthatják egymással az aktuális kihívásokat és sikereket, egyeztethetnek közös céljaikról – fűzte hozzá.


    A FesztiválExpón jelen lesz a Balaton Sound, a Bánkitó Fesztivál, a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep, a Bátorkeszi Borfesztivál, a Budapest Ritmo, a Campus Fesztivál, a Doublerise, a Fekete Zaj Fesztivál, a FEZEN, a Fishing on Orfű, a Gombaszögi Nyári Tábor, a Gourmet fesztivál, a Gyerek Sziget, az Inota Festival, a Kolorádó Fesztivál, a La Boum, a Made in Debrecen, az MCC Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Paloznaki JazzPiknik, a Plázs Siófok, a RockBalaton Fesztivál, a STRAND Fesztivál, a Sziget Fesztivál, a SZIN, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, a VeszprémFest, a Veszprémi Utcazene Fesztivál és a ZamJam.